Szórakozás

Wonder Woman helyett a 80 éves dán királynőről kéne filmet forgatni

Wonder Woman helyett a 80 éves dán királynőről kéne filmet forgatni

Több nyelven beszél, ruhákat tervez, elismert grafikus, a hadsereg parancsnoka, az egyház feje és egyben szeretett nagymama is, akit egész Dánia szeret. Ez így mind egyszemélyben II. Margit dán királynő, aki most lett 80 éves.

* * *

1940. április 16-án született Margrethe Alexandrine Þórhildur Ingrid, vagyis II. Margit dán királynő, a dán egyház és a dán hadsereg feje, IX. Frigyes dán király legidősebb lánya, aki apja halála után lett királynő. Pedig sokáig egyáltalán nem volt esélye a trónra, kizárólag azért, mert lánynak született.

Fotó: Instagram/DET DANSKE KONGEHUS

 

Margit úgy lehetett az első női uralkodó I. Margit skandináv királynő után, aki 1375 és 1412 között volt trónon, hogy a kedvéért gyakolatilag megváltoztatták az alkotmányt. Addig csak férfiak kerülhettek Dánia trónjára, és mivel Margitnak nem volt fiútestvére, nagybátyja, Knud herceg volt a trón várományosa. Miután azonban apja 1947-ben trónra került, és látta, hogy nagy valószínűséggel már nem születik több gyereke, javaslatot tett az alkotmány módosítására, hogy Dánia trónjára női uralkodó is ülhessen. Az új örökösödési törvényt 1953. március 27-én fogadták el, de ez még mindig csak azt mondja ki, hogy csak abban az esetben ülhet nő a trónra, ha nem született fiútestvére.

Margit 1958-ban. Fotó: Bettmann/Getty Images

 

Ezek után Margitot trónörökösként kezelték, 18. születésnapján helyet kapott a dán államtanácsban is, ahol a király távollétében ő is elnökölt. 1960-ban pedig a svéd és a norvég hercegnőkkel együtt utazott el az Egyesült Államokba egyfajta diplomáciai turnéra, ahol még Elvis Presley-vel is találkoztak.

Elvis Presley és Margit dán hercegnő, Astrid norvég hercegnő és Margit svéd hercegnő. Fotó: Bettmann/Getty Images

 

Politológiát és filozófiát tanult a Koppenhágai Egyetemen, tanulmányait pedig Cambridge-ben folytatta, ahol régészetre járt. Innen az Aarhusi Egyetemre, majd a Sorbonne-ra ment, 1965-ben pedig Londonban tanult politikatudományt. Több közel-keleti ásatáson is részt vett, majd körbeutazta a világot, illetve szolgált a Dán Királyi Légierőnél is.

1966-ban. Fotó: Keystone/Getty Images

 

Későbbi férjét, a francia diplomatát, Henri de Laborde de Monpezat grófot Londonban ismerte meg 1965-ben. Két évvel később, 1967 júniusában, Koppenhágában házasodtak össze. Monpezat ezzel megkapta az Őfelsége Henrik, Dánia hercege címet. Henrik két éve halt meg – legnagyobb bánatára hercegként.

Margit és Henri de Laborde de Monpezat 1967-ben. Fotó: Keystone/Getty Images

 

Két fiuk született. 1968-ben Frigyes – vagyis Frederik, ugyanis a dánoknál az uralkodókat vagy Frederiknek, vagy Christiannak (Keresztélynek) hívják –, ő most a trónörökös. Őt követte 1969-ben Joakim.

Margit és családja 1970-ben. Fotó: Keystone/Getty Images

 

A királynőnek már nyolc unokája született; KeresztélyMiklósFélixIzabellaHenrikVinceJozefinaAthena. A királynő eslőszülött fia, Frigyes után a 2005-ben született Keresztély herceg lesz a következő a trónon.

Frigyes herceg, a trónörökös, II. Margit királynő, Kersztély herceg. Fotó: Instagram/DET DANSKE KONGEHUS

 

Margit 1972. január 14-én, apja halála napján lépett a trónra. Ő Dánia második királynője, aki legalább annyira népszerű országában, mint II. Erzsébet az Egyesült Királyságban.

A brit és a dán királynő 1979-ben. Fotó: Anwar Hussein/Getty Images

 

És miért menőbb még Wonder Womannél is? Mert amellett, hogy királynő, nagymama, a hadsereg és az egyház feje, aki anyanyelvén kívül beszél még franciául, angolul, svédül és németül, még olyanokra is jut ideje, hogy rajzoljon, hímezzen meg ruhákat tervezzen. Amikor épp nem királynősködik, akkor miseruhákat és oltárterítőket hímez vagy postabélyegeket tervez.

az első hivatalos fotó Margitról mint királynő, 1972-ben. Fotó: Hulton Archive/Getty Images

 

Ami viszont lényegesen menővé teszi, az az, hogy a ’70-es években illusztrációkat rajzolt A Gyűrűk Urához, rajzait pedig a mű dán kiadásában fel is használták. Egyébként fordítói végzettsége is van, így A Gyűrűk Ura fordításában is részt vett.

2017-ben. Fotó: Patrick van Katwijk/Getty Images

 

A miseruhákon túl tervezett ruhákat a Dán Királyi Balett számára, és saját ruháit is ő tervezi, amikor épp nem Erik Mortensen, korábbi Balmain-tervező ruháit hordja.

Fotó: Instagram/DET DANSKE KONGEHUS

 

Margitnak valószínűleg csak egy hibája van, méghozzá az, hogy láncdohányos, ezt pedig soha nem is titkolta. 2006-ban viszont kiadott egy közleményt, miszerint a továbbiakban már nem gyújt rá nyilvános helyen, csak otthonában.

Margit – akkor még hercegnő – 1960-ban, amikor Londonba érkezett, hogy ott folytassa tanulmányait. Fotó: Barham/Mirrorpix/Getty Images

 

Kiemelt kép: Instagram/DET DANSKE KONGEHUS

Olvasói sztorik