Tizedik napja küzdenek a tűzoltók a folyton újra kiújuló erdőtüzekkel a csernobili tiltott övezetben, ahol a lángok már megközelítették az 1986-ban nukleáris baleset sújtotta atomerőmű melletti Pripjaty városát – számolt be kedd reggeli műsorában a TSZN ukrán hírtelevízió. Nap közben Mikola Csecsotkin, a katasztrófavédelmi szolgálat vezetője arról tett jelentést az ukrán elnöknek, hogy nyílt tűz már nincs a térségben.
A híradás szerint előző este már olyan képek kerültek napvilágra, amelyeken az látható, hogy az atomerőmű területét is beterítette a füst. A TSZN olyan videofelvételeket mutatott be, amelyeken kommentárja szerint néhány kilométerre az atomerőmű melletti nukleáris hulladéktárolótól égő tüzek láthatók. Este egy újabb településnél, Rozszoha falu mellett tört ki tűz az övezetben,
A felvételeket a csernobili tiltott övezetben pusztító tüzekről Jaroszlav Jemeljanenko, a csernobili utazásszervezők szövetségének vezetője készítette és adta át a hírtévének. Jemeljanenko szavai szerint a tűz már keresztülment az úgynevezett vörös erdőn is, és Pripjaty felé tart.
Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes hétfő este a Facebookon közzétett bejegyzésében mindazonáltal biztosított afelől, hogy a tűz következtében nem változott a sugárzási szint sem a csernobili atomerőműnél, sem a tiltott övezetben, sem azon kívül.
A katasztrófavédelmi szolgálat közlése szerint az övezetben négy erdészetben végeznek még oltást, viszont ahol először csaptak fel a lángok, ott már eloltották a tüzet.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint a katasztrófavédelem kedden azt közölte, hogy nyílt tűz nincs a zónában, hanem az aljnövényzet és a lehullott pernyék parázslanak egyes gócokban. Hozzátették, hogy a radioaktív sugárzás szintje Kijevben és Kijev megyében a megengedett mértéken belül van.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ukrán híradások kedd reggeli jelentése szerint a Facebookon azt írta, hogy figyelemmel követi a csernobili zónában történő eseményeket, és a nap folyamán beszámolót kér a katasztrófavédelmi szolgálat vezetőjétől. Mikola Csecsotkin, a katasztrófavédelem vezetője az elnöki hivatal közlése szerint arról számolt be később az államfőnek, hogy jelenleg már nyílt tűz nincs az övezetben, de kell még néhány nap a tűzoltóknak, hogy a parázsló gócokat is eloltsák.
Az Állami Nukleáris és Sugárbiztonsági Tudományos és Műszaki Központ által közzétett keddi előrejelző térkép szerint a füsttel telített légtömeget a szél a csernobili zóna felől Kijev felé viszi.
Kiemelt kép: MTI/EPA