Sport

A Miami a bajnoki cím küszöbén áll

miami_heat(960x640)(1).jpg (miami heat, )
miami_heat(960x640)(1).jpg (miami heat, )

A Heat hazai pályán ismét legyőzte az Oklahoma City Thundert az NBA négy sikerig tartó nagydöntőjében, ezzel 3-1-re vezet a párharcban, és már csak egy győzelemre van fennállása második bajnoki címétől.

A döntő első két mérkőzéséhez hasonlóan az Oklahoma City kezdett jobban, és a kosarakat ellenállhatatlanul szóró Russell Westbrook révén 17 ponttal elhúzott a (2006 után) második bajnoki címére hajtó Miamitól.

Az idény legjobbjává választott LeBron James vezette Heat a második negyedben felzárkózott, főként a meglepetésember Mario Chalmers találataival, miközben a derekára eső Dwyane Wade egy időre elhagyta a parkettet. A nagyszünetben 46-49 volt az állás.

Térfélcsere után az OKC – amely egyetlen aranygyűrűjét még Seattle SuperSonics néven szerezte 1979-ben – leadta előnyét, mivel Westbrook és az elmúlt három idény “mesterlövésze”, Kevin Durant mellett a többiek alig szereztek kosarat. Öt perccel a vége előtt még döntetlen volt az állás (90-90), a hajrá viszont a tavaly döntős floridaiaké lett, akik immár 10-2-es hazai mérleggel büszkélkedhetnek a rájátszásban, és a következő találkozó megnyerésével elhódíthatják második bajnoki trófeájukat. Az összecsapáson sorsdöntőnek bizonyult, hogy a Heat 26-ból 10, a Thunder azonban csak 16-ból három triplát értékesített.

Folytatás magyar idő szerint pénteken hajnalban, ugyancsak Miamiban. Amióta az NBA-ben 1985-ben bevezették a döntős meccsek 2-3-2-es helyszínsorrendjét, az 1-3-as hátrányban lévő csapatok még a hatodik mérkőzést sem tudták kicsikarni.

Videó – a találkozó rövid összefoglalója:

Eredmény – NBA, nagydöntő, 4. mérkőzés

Miami Heat-Oklahoma City Thunder 104-–98 (19–-33, 27–-16, 33-–26, 25-–23)

A legjobb dobók: James 26, Wade 25, Chalmers 25, Bosh 13, illetve Westbrook 43, Durant 28

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-1 a Miami javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik