Belföld

„Meg is halhatsz a családodért” – rálőtt húga szerelmére egy férfi Szegeden

Letartóztatását indítványozta a Csongrád Megyei Főügyészség annak a szegedi férfinak, aki rálőtt a húga szerelmére nagypénteken.

A férfi már régóta nehezményezte a testvére és a szerelme között kialakult párkapcsolatot, melynek többször is hangot adott. Nagypénteken délelőtt azt írta neki sms-üzenetben, hogy „meg is halhatsz a családodért”, majd délután megjelent a szegedi házánál, és az autója motorházának tetejére fellépve átugrott a kerítésen.

Ezt követően fegyvert fogott a testvére párjára, majd fenyegetni kezdte. A megfenyegetett férfi berohant a házba, és megpróbálta az ajtót maga után behúzni, közben pedig telefonon értesítette a rendőröket.

A támadó ekkor rángatni kezdte az ajtót, hogy bejusson, és majd fegyverrel a férfi felé lőtt, amikor az résnyire kinyilt. A lövés nem találta el a férfit, hanem a bejárati ajtó melletti falba fúródott. Ezután a férfi eldobta a fegyvert, és közölte, hogy rendezzék le ezt másképp, majd amikor az ajtót már nem tudta a férfi tovább tartani, akkor fojtogatni kezdte őt, és kölcsönös verekedés alakult ki közöttük.

A megtámadott kihasználva azt, hogy a támadója elengedte és visszament a lőfegyverért, az épület mellékhelyiségébe zárkózott. Röviddel ezután a rendőrök a helyszínre érkeztek és elfogták a támadót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik