Napok óta megy a vita, hogy az ingyenes parkolás bevezetése milyen forgalomnövekedést hozott Budapesten. Az intézkedésről a kormány döntött, a kerületi polgármesterekkel és a főpolgármesterrel szemben, akik nem támogatták a döntést, arra hivatkozva, hogy a lazítás miatt meg fog nőni az autóforgalom, és áttételesen a fertőzésveszély is nő, ha az emberek kimozdulnak otthonról. A másik oldal szerint viszont, ha autóval közlekednek az emberek, akkor a tömegközlekedés helyett teszik azt, így csökken a fertőzésveszély.
Az Index kikérte a forgalmi adatokat utcára lebontva a járvány előtti időszakról, valamint az ingyenes parkolás bevezetése előttről és utána, hogy eldőljön ez a vita.
A Waze applikáció valós idejű adatai szerint az ingyenes parkolás bevezetése után hétfőn az egy héttel korábbihoz képest 10-15 százalékkal nőtt meg a forgalom. Igaz volt ez kedden és szerdán is.
A Waze-adatokhoz hasonló eredményre jutott a Budapest Közút is, ahol a budapesti hidak forgalmának növekedését mérték az ingyenes parkolás bevezetésének első napján (hétfőn), és azt viszonyították az egy héttel korábbi hétfői, valamint egy járvány előtti átlagos hétfői nap forgalmához. Mivel a budapesti hidak forgalma leképezi a fővárosi forgalmat, itt is hozzávetőlegesen 10 százalékos növekményt mértek egy hét alatt.
A Budapest Közút közölte azt is, hogy egy normál, járvány előtti hétfő forgalmához képest a járvány alatti forgalom múlt hét hétfőn csak a korábbi 60-64 százaléka volt, ami a mostani hétfőn (az ingyenes parkolás bevezetésének első napján) 63-68 százalékra emelkedett. Tehát ha minél kisebb növekmény bemutatása a cél, az is igazat mond, aki azt állítja: a korábbi normál forgalomhoz képest a járvány ideje alatt csak 3 százalékpontos forgalomnövekedést eredményezett a lépés. Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár is utóbbi megközelítésben posztolt Twitteren csütörtök délelőtt.
A Budapest Közút adatai megmutatják:alig emelkedett a forgalom az ingyenes parkolás után.Ábra:fizetős és ingyenes hétfők,a normális élethez viszonyítva, a város közepén,reggel 7-9 között.A normális élethez képest 3% a különbség az ingyenes és fizetős között.Máshol még kevesebb! pic.twitter.com/9RPApqkURF
— Fürjes Balázs (@BalazsFurjes) April 9, 2020
Azonban ezek az adatok Budapest egészére vonatkoznak, márpedig nagy eltérések vannak egy külső kerület és egy belső kerület forgalmában. Mivel a fizetős részek a belvárosban és ahhoz közel vannak, így várható volt, hogy a forgalomnövekedés is ide koncentrálódhat. A TomTom autós navigációs eszközöket forgalmazó cég lokális adatai szerint ez így is lett, ami ezen az online böngészhető térképen jól látszik.
A Nagykörút környékén a belső kerületekben is jelentősen megnőtt a forgalom a térkép szerint, valamint Budán a Gellért-hegyen, és a IX. a XI. és a III. kerület központi részein.
Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu