Belföld

A szülők, nagyszülők most nem maradhatnak egyedül (x)

A nagyszülők sokunk életében a legnagyobb kincsek. Ők vigyáznak a gyerekekre, amikor a szülőnek dolgoznia kell, ők vannak időnként a betegágy mellett, ők sütik a legfinomabb, gyerek-kedvence süteményeket. Ők azok, akikre most a legjobban vigyáznunk kell, nehogy elveszítsük őket.

Mire Anna tizennégy éves lett, senkije nem maradt. Édesanyja ápoló volt, sokat dolgozott, keveset látta a gyerekét. A kislányt a nagymama nevelte. Anna és a nagymamája szegény körülmények között, tisztességesen éltek egy parasztházban. Anna hajnalban kelt, segített a ház körül, vizet húzni a kútról, rendet tartani, közben iskolába járt és jól tanult. Aztán édesanyja megbetegedett rákban és hiába reménykedtek, egyre rosszabbra fordult az állapota. Az utolsó hónapban otthon gondozta Anna és a nagymama felváltva. Nem sokkal később nagymamája is meghalt és Anna egyedül maradt.

Gábor négyéves volt, amikor elhagyták a szülei, nagymamája nevelte évekig. A 70 éves nagyi fodrászként dolgozott, már rég nyugdíjas korban járt ugyan, de az unoka eltartása miatt nem hagyhatta abba a munkát. Hajnalban kelt, elkészítette a gyerek reggelijét, elindította az iskolába, aztán ment dolgozni. Este Gábort meleg étel és mese várta. Amikor nagymamája váratlanul meghalt, Gábor is egyedül maradt.

Annának és Gábornak szerencséje volt: mindketten az SOS Gyermekfalvakba kerültek. Az SOS-ben olyan gyerekek élnek, akik egyszer már mindenüket elveszítették. Többségük bántalmazás, elhanyagolás, a szülők szenvedélybetegsége, halála miatt kerül az SOS-be. A nevelőszülők nem ritkán 4-5 gyermeknek adnak szerető, biztonságos otthont. Anna és Gábor nevelőanyukája összesen közel 40 gyereket nevelt fel eddig az évtizedek alatt.

Anna és Gábor most aggódik, nevelőanyukájuk is abban a korban van, amikor a COVID-19 vírus már halálos lehet rájuk. A nevelőszülők töretlenül dolgoznak ebben a nehéz időszakban is, kortól függetlenül, hiszen nekik a munkájuk a hivatásuk, az életük. Egyszerre szakadt rájuk a digitális oktatás, a háztartás vezetése, a gyerekek szabadidős lekötése.

A családok többségében sok az egészségügyi problémával küzdő gyerek, akiknél a korábbi nélkülözés súlyos légzőszervi betegségeket okozott. Egyszerre kell most figyelni a nevelőszülőkre, hogy egészségesek maradjanak, hiszen egy nagycsaládnyi gyerek számít rájuk, és a kicsikre, nehogy megfertőződjenek.

Az SOS Gyermekfalvak közel 400 gyereknek ad otthont, akikről szüleik nem tudnak gondoskodni. Fejlesztőpedagógus, pszichológus és különböző szakemberek a nevelőszülővel közösen azon dolgoznak, hogy a gyerekek feldolgozzák az őket ért traumákat, behozzák lemaradásaikat.

„Sokan azt hiszik, hogy az adó 1 % semmire sem elég, ezért nem is bíbelődnek a felajánlással. Pedig egy ember egy százaléka1 havi vitaminadag a legyengült immunrendszerű gyerekeknek, ez pedig járvány időszakban különösen fontos” – mondja Romet-Balla Ágnes adománygyűjtési igazgató.

Amit Anna és Gábor tehet, hogy most ők vigyáznak a nevelőanyukájukra. Nem szeretnék elveszíteni SOS-anyukájukat is. És mit tehetünk mi? Segítjük a nevelőszülői családokat, hogy átvészeljék ezt a nehéz időszakot. Nem lehet több veszteségünk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik