Élet-Stílus

Kemény pornót mutatott a kirakat Győr sétálóutcájában

Lehetséges, hogy meghekkelték azt tévét, amely Győr előkelő helyén esténként pornót sugárzott egy pavilonból - írja a Kisalföld.

A kisalfold.hu birtokába került fotókon egyértelműen látszik, hogy kedden a Baross utcában durva pornót láthattak az arra sétálók több alkalommal.

A pavilont üzemeltető Győr Plusz vezérigazgatója a Kisalföldnak elmondta, hogy a pavilonban dolgozók hat órakor zárnak, a televíziót időzítő kapcsolja ki minden nap. Kedden is így tettek, elmondásuk szerint egész nap semmi szokatlant nem tapasztaltak. Ráadásul olyan csomagra fizettek elő, amely csak az alapcsatornákat tartalmazza, így felnőtt műsorokat sugárzó adókat sem tudnak fogni – közölte Endrődi Péter.

A televízió egy okos készülék, azaz ugyanilyen tévé távirányítójával és okostelefon alkalmazással minden további nélkül kivitelezhető, hogy internetes tartalmakat jelenítsen meg. Könnyen meghackelhették a televíziót. ezt támasztja alá az is, hogy a készülék külső jelet fogott, amikor szerdán bekapcsolták.

Intimtévé

Olykor homokszem kerül a gépezetbe: nemrég egy cseh híradóban láthattak a bemondó feje felett lebegni egy jókora hímtagot, de abban a stúdióban is meglepődtek a vendégek, ahol egy helikopter-baleset képei helyett vágtak be valami obszcén képet a technikusok. Egy francia tévé nézői legalább kapcsolódó anyagot kaptak: a Nimfoműniás című film előzetesének egy részletét – de a soft változat helyett azt, amiben épp orális szex is van.

Mondjuk a parlamenti üléseket közvetítő tévénél nagyobb obszcenitás úgy sincs.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik