Castaner elmondta, hogy a karantén életbe lépése óta a biztonsági erők 5,8 millió ellenőrzést hajtottak végre.
Figyelmeztetett arra is, a közelgő tavaszi szünet nem jelenti a karantén végét, a kijárási korlátozások továbbra is érvényben maradnak.
Karantén idején nem megyünk vakációzni
– jelentette ki.
Franciaországban március 17-én léptek életbe kijárási korlátozások, szakemberek pedig már figyelmeztettek, hogy legalább április végéig szükség lesz rájuk. Az egészségügyi minisztérium szerint a korlátozások csak akkor oldhatók fel, amikor az ellátórendszer felkészült a lakosság tömeges szűrésére.
A korlátozások továbbra is engedélyezik a lakhely elhagyását munkahelyre való eljutás, létfontosságú élelmiszerek vásárlása vagy gyógykezelés céljából, valamint nem tiltja a lakhelyhez közeli, egyénileg végzett sporttevékenységet és állatsétáltatást sem.
A Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint az országban 52 837 az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzött van, a vírus okozta betegség (Covid-19) halálos áldozatainak száma 3532, a gyógyultaké pedig 9522.
Kiemelt kép: Fabien Pallueau/NurPhoto/AFP