Az Austinban évente megrendezett South by Southwest (SXSW) idén a koronavírus-világjárvány miatt az első nagy filmes eseményként mondta le programját, de a szervezők kiosztották a fesztivál díjait, és közzétették a zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokat. A South by Southwest Oscar-kvalifikáló fesztivál, azaz a díjazott film nevezhető az Amerikai Filmakadémia díjára – közölte az MTI-vel vasárnap a Szimbiózis gyártója, a Salto Film Kft. A közleményben emlékeztetnek, a Szimbiózis korábban több mint ötven fesztiválra kapott meghívást, így az Annecy-i és Szarajevói Nemzetközi Filmfesztiválokra, valamint rangos díjakat nyert Angersban és a Slamdance-en.
Andrasev Nadja – a MOME animáció tanszékén készült – diplomafilmje, A nyalintás nesze szintén sikeres nemzetközi pályát futott be, több mint nyolcvan fesztivál versenyprogramjában szerepelt, és számos díjat nyert el Cannes-tól, Drezdán, Kijeven és a dél-koreai BIAF-on át a szintén Oscar-kvalifikáló zágrábi és New Orleans-i fesztiválig. Andrasev Nadja első önálló rövidfilmjeként a Szimbiózis személyes hangvételű témát dolgoz fel: a főhősnő rájön, hogy párja megcsalja, és nyomozásba kezd a szerető, sőt szeretők után. Ezek az élmények annyira magukkal ragadják, hogy hatásukra szenvedélyes gyűjtővé válik.
Az SXSW animációs rövidfilm szekciójának zsűrije szerint a Szimbiózis
stílusában gyönyörűen letisztult, tartalmában annál inkább erőteljesebb. Mindannyiunkat levett a lábáról az, ahogyan ez a film érzékelteti az árulás, a magány és a gyötrő kíváncsiság bonyolult együtt hatását, miközben a nőiség legkülönbözőbb megnyilvánulásait is kifejezi. Ráveszi a nézőt, hogy empátiával és kíváncsisággal kövesse a történet folyását, mélyen beleérzőn és elköteleződve figyeljük, mi következik. Ez a film ma, ebben a korban elmesélve, ilyen finom animációs eszközökkel nagy és váratlan hatást gyakorolt ránk
– méltatták az alkotást.
A Szimbiózist a magyar Salto Film Kft. és a francia Miyu Productions koprodukcióban gyártotta; a francia és dán partnerek mellett a Magyar Média Mecenatúra Macskássy pályázata támogatta. A film forgatókönyvíró-dramaturgja Domonyi Rita, producere Fülöp József volt.
Kiemelt kép: Magyar Média Mecenatúra