A koronavírus-járvány elleni védekezés keretében a budapesti Heim Pál Gyermekkórháznál is katonai sátrat építettek csütörtökön a kórházba érkező gyermekek előszűréséhez.
Bognár Zsolt, a Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet sürgősségi betegellátó osztályának főorvosa a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: március 21-ével, kórházuk lett kinevezve a közép-magyarországi régióban a fertőzésgyanús, és igazoltan koronavírusos gyermekek ellátásának felelős intézményeként. Ennek keretében az elmúlt napokban kialakítottak egy önálló Covid-pozitív osztályt, amelynek intenzív részlege is van.
Annak érdekében, hogy a sürgősséggel érkező betegeket elkülöníthessék azoktól, akik koronavírus-gyanús háttérrel érkeznek, segítséget kértek a Magyar Honvédségtől. Ennek nyomán egy előszűrő sátrat állítottak fel az intézmény udvarán. A sátorban elvégzik a szükséges elővizsgálatokat, hogy eldöntsék: az érkezők potenciálisan fertőzöttek-e. Kérdésre válaszolva elmondta, igazolt koronavírusos gyermek nincs az intézményben, de gyanús eseteket vizsgálnak.
Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke azt hangsúlyozta: járványügyi szituációban a Magyar Honvédség hármas szerepkört lát el. Először is, minden körülmények között képeseknek kell lenniük alapfeladatuk ellátására, a haza védelmére. Ehhez fitt katonákra van szükség, meg kell őrizni katonáik egészségét, hogy a harckészültség biztosítható legyen – tette hozzá.
Második feladat a főerők támogatása, jelen pillanatban a rendvédelmi és egészségügyi szervek támogatása. Harmadik feladatuk pedig rendelkezésre álló kapacitásaik függvényében teljesíteni a hozzájuk érkező kéréseket. A Heim Pál Gyermekgyógyászati Intézet főigazgatója azzal a kéréssel fordult Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez, hogy a gyermekek előszűrésére biztosítson katonai sátrat. Ezt teljesítették, a katonák 1-1,5 óra alatt felállították az előszűrő sátrat.
Muzsay Ildikó, a Magyar Honvédség Egészégügyi Központ operatív csoportvezetője azt hangsúlyozta: katonanőként, édesanyaként és leendő nagymamaként számára kifejezetten öröm, hogy segíthetnek a Heim Pál Gyermekkórház dolgozóinak. Nagy örömmel osztják meg tapasztalataikat, hogy minél nagyobb biztonságban tudják a gyermekeket és az édesanyákat.
Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt