Belföld

Börtönben marad a kamaszlányt halálra gázoló ceglédi sofőr

Három hónappal meghosszabbította a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója annak a férfinak a letartóztatását, aki tavaly szeptember végén ittasan, jogosítvány nélkül ütött el két biciklist a 4608-as úton. A baleset következtében a kerékpárral közlekedő kislány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A másik kerékpáros nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

F. Attila Csemő felől haladt Cegléd irányába, egy utassal Mazdájával. Az előtte haladó járművek előzésébe kezdett, ezt azonban úgy hajtotta végre, hogy a folyamatos ellentétes irányú forgalom miatt mindig visszatért a megelőzött járművek elé, fékezésre kényszerítve ezzel azokat.

A férfi az ittasságából eredő figyelmetlensége miatt nem észlelte az úttesten egymás mögött haladó kerékpárosokat. Ezért az előzés befejeztével, a jobb oldali forgalmi sávba visszatérését követően a jármű jobb elejével fékezés nélkül elütötte mind a kettőt. A kislány meghalt, míg a másik kerékpáros súlyos sérüléseket szenvedett.

F. Attila és az utasa is észlelte a történteket, ennek ellenére segítségnyújtás nélkül otthagyták a helyszínt. F. Attila Cegléden, az Erdő utcában leállította a járművet, majd onnan a két férfi egymástól szétválva, gyalogosan távozott. A sofőr innen Csemőre ment, ahol a gépkocsi indítókulcsát és távirányítóját az út menti árokba dobta.

A cserbenhagyó gázolót még aznap elfogták és előállították. F. Attila az előállításáig mindent megtett annak érdekében, hogy mentesüljön a büntetőjogi felelősségre vonás alól. A baleset helyszínét elhagyta, a tárgyi bizonyítási eszközöket megpróbálta elrejteni, az utastársát pedig megpróbálta a vallomástételben befolyásolni.  (Azt kérte tőle, hogy a nyomozó hatóság esetleges érdeklődése esetén állítsa azt, hogy a járművet ellopták, és a balesetről ne tegyen említést.)

Ezért megalapozottan feltehető, hogy a szabadlábra kerülése esetén veszélyeztetné a bizonyítást, vagy megfélemlítené a tanúkat, illetve megsemmisítene, meghamisítana vagy elrejtene tárgyi bizonyítékokat. Kiderült, hogy a férfi már többször volt büntetve ittas vezetés miatt, a mostani bűncselekményeket is felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el.

Így aztán annak a veszélye is fennáll, hogy a férfi újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. A bíróság egyetértett az ügyészség indítványával és meghosszabbította a férfi letartóztatását. A gyanúsított fellebbezett a végzés ellen, így az nem végleges, de végrehajtható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik