Élet-Stílus

Hatszáz órányi kemoterápia után diplomázott le a 23 éves

18 éves volt, amikor orvosai közölték vele, hogy négyes stádiumú rákja van. Azóta egy cél lebegett a szeme előtt: a diploma.

A floridai Todd Blake, kicsit több mint öt évvel azután, hogy megtudta, súlyos beteg, kiváló eredményekkel zárta az egyetemet. „Néha pokoli nehéz volt, elismerem. Ám amikor nekikeseredtem, vettem egy nagy levegőt, és arra gondoltam, milyen nagyszerű érzés lesz majd átvenni a diplomámat, ezért összeszorítottam a fogaimat és csak mentem tovább” – nyilatkozta az amerikai NBC csatorna Today című műsorában.


Képek forrása: Today 

Todd Blake még épp csak elkezdte az egyetemet, amikor egy rutin orvosi vizsgálat után kiderült, súlyos beteg. Az orvosok négyes stádiumú Hodgkin-limfómával diagnosztizálták, és bár azonnal megkezdték a kezelését, nem sok esélyt adtak a fiúnak. Blake-nek szerencsére sikerült megcáfolni orvosai várakozásait: 5 évvel, 2 csontvelő-átültetéssel, 63 kórházban töltött nappal és 600 órányi kemoterápiával később még mindig ugyanolyan energikus és tettre kész, mint a diagnózisa előtt.

A fiú az interjújában elárulta azt is, úgy érzi, mindez a felesége, Maja nélkül nem sikerült volna. „A legnehezebb pillanatokban is mellettem állt, és segített elviselni” – mondta a fiú, majd hozzátette, Maját, a Mayo Klinika fiatal kutatóját még az első egyetemi éve alatt ismerte meg. „Miután kiderült, hogy beteg vagyok, rájöttünk, hogy nincs mire várni, és összeházasodtunk.”

 

Todd egyébként még most is küzd betegségével, de azt mondja, nem kíváncsi rá, mit tartogat számára a jövő. „Csak időt próbálok nyerni addig, míg valaki végre elő nem rukkol egy gyógyszerrel, ami segít a betegségemen” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik