Foci

Fernando Torres és a Chelsea kiütötte Buzsákyékat

A Chelsea a Stamford Bridge-n verte 6-1-re a Buzsáky Ákossal felálló QPR gárdáját a Premier League 36. fordulójában. Torres mesterhármasig jutott.

A hét közepén Bajnokok Ligája-döntőbe jutó Chelsea gárdája ezúttal a Queens Park Rangerst fogadta hazai pályán az angol bajnokságban. Míg a Kékek a BL-t érő 3. illetve 4. hely valamelyikére pályáznak ebben az idényben, a vendégeknél a bennmaradás a cél.

A QPR kilátástalan játékot nyújtott az egész mérkőzés során. Az első találatra mindössze ötven másodpercet kellett várni, Sturridge átlövés góljával került előnybe Di Matteo alakulata. A 13. percben Terry, a 19. percben Torres, majd hat perccel később ismét a spanyol támadó talált a hálóba. A félidőre tehát 4-0-s eredménnyel vonulhattak a felek.

A második játékrészben sem állt le a Chelsea. A 64. percben Fernando Torres mesterhármasig jutott, így 45 perc alatt ugyanannyi találatot jegyezhetett, mint a meccset megelőzően a Premier League 2011/12-es kiírásában.

A 80. percben Malouda emelte fél tucatra a differenciát a két londoni klub között, a szépítőgólt pedig Cissé szerezte hat perccel később.

A Chelsea a győzelemmel ideiglenes előreugrott az ötödik helyre, két ponttal megelőzve a Tottenhamet. Csakhogy valóban ideiglenes volt az előrelépés, ugyanis délután a Spurs 2-0-ra verte a Blackburnt.

A QPR a vereséggel nehéz helyzetbe került, hiszen ugyan 34 ponttal még a 17., bennmaradást érő helyen állnak, a Bolton szintén 34 egységgel, ám eggyel kevesebb mérkőzést játszva áll a 18. pozícióban.

A találkozó összefoglalója:


Eredmény – angol labdarúgó-bajnokság

Chelsea – Queens Park Rangers 6-1 (4-0)
gólszerzők: Sturridge (1.), Terry (13.), Fernando Torres (19., 25., 64.), Malouda (80.), illetve Cissé (86.)

Tottenham Hotspur – Blacburn Rovers 2-0
gólszerzők: van der Vaart (22.), Walker (75.)

Az élcsoport állása:

1. Manchester United 83 pont
2. Manchester City 80 pont
3. Arsenal 66 pont
4. Newcastle 62 pont
5. Tottenham 62 pont
6. Chelsea  61 pont

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik