Élet-Stílus

Fejfájással ment kórházba, napokkal később meghalt

Kayla Katler a várandóssága hatodik hónapjában volt, amikor a tragédia történt. Születendő kisfiát meg tudták menteni az orvosok.

„Amikor a gyermekem arcára nézek, vegyes érzelmek kavarognak bennem. Egyszerre érzem magam áldottnak, ugyanakkor átkozottnak is” – nyilatkozta az NBC News híradójának Derek Ellison, az a kaliforniai édesapa, aki azután vesztette el párját, hogy fejfájásra kezdett panaszkodni.


Már azt is megtervezték, hova küldik fiukat egyetemre
Kép forrása: nbc news 

A fiatal kismama, Kayla Katler várandósságának hatodik hónapjában vette észre, hogy egyre többet és erősebben fáj a feje. „Orvoshoz ment, mert félt, hogy a fájdalom valami komolyabb betegség előjele lehet, gyógyszert pedig nem mert rá beszedni, mert attól tartott, árt a babának” – mondta az édesapa, majd hozzátette, napokkal azután, hogy Kaylat megnézte az orvos, eszméletlenül talált rá az otthonukban. „Egy vérrög került az agyába, amiatt halt meg” – tette hozzá könnyek között. 

A pár születendő kisfiát szerencsére annak ellenére meg tudták menteni az orvosok, hogy a kicsi a császármetszés pillanatában még nagyon fejletlen volt és mindössze másfél kilót nyomott. „Minden nap meglátogatom őt itt a kórházban, és mesélek neki az édesanyjáról” – árulta el Derek, aki a történtek ellenére sem marad magára újszülött kisfiával.


Az apa minden nap bemegy kisfiához a kórházba 

„Szinte egész Kalifornia megmozdult, hogy segíthessen nekünk” – mondja a férfi, majd hozzáteszi, raklapnyi pelenkát, babaholmit és kiegészítőt kaptak már eddig is, de volt olyan is, aki a gyerekápoláshoz szükséges bútorokat küldött nekik. „Néha azon kapom magam, hogy azt kérdezgetem, miért pont velünk történt mindez. Hogy miért hozott minket össze a sors, ha aztán ilyen hamar elszakított minket egymástól. Aztán rájövök, hogy nagyon szerencsés ember vagyok, hiszen van egy gyönyörű kisfiam, akiben tovább él a szerelmem, és itt van körülöttünk ez a sok jó ember, akik segítenek. Hálásnak kell lennem” – zárta a beszélgetést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik