Azonnali hatállyal véget ért az osztrák jégkorongliga, így a mostani szezonban nem hirdetnek bajnokot.
Az EBEL keddi tájékoztatása szerint a liga elnöksége, valamint az érintett klubok közösen úgy döntöttek, hogy beszüntetik a 2019-20-as idényt.
Az osztrák kormány a koronavírus-járvány miatt kedden április elejéig betiltott minden olyan rendezvényt, amelyen 500 főnél nagyobb közönség részvétele várható. Christian Feichtinger, az EBEL ügyvezető igazgatója ennek kapcsán bejelentette: a rájátszás további szakaszában csak zárt kapus mérkőzéseket rendezhettek volna, amelynek viszont nem látták értelmét.
A 11 csapatot – köztük a Fehérvár AV19-et – felvonultató mezőny az idényből letudta már az alapszakaszt és a középszakaszt. Jelenleg a negyeddöntős párharcoknál tartottak – már a búcsúzó fehérváriak nélkül -, ezekből három játéknap küzdelmeit tudták megrendezni a múlt héten keddtől szombatig.
Kiemelt fotó: Facebook/Vienna Capitals