Élet-Stílus

Élvezzék az árvizet. Egyébként is, az ember testének kétharmada víz – mondta Jakarta vezetője

Jakartát és a környező településeket a heves esőzések után újra elöntötte a víz, ami miatt panaszkodnak is az emberek. Ettől azonban nem nagyon hatódott meg a város egyik vezetőjét, adminisztrációs titkárát, Saefullah-t.

„Minden kormányzónak meg kellett küzdenie az árvízzel. Minden esős évszakban az árvízzel állunk szemben” – mondta Anies Baswedan, Jakarta kormányzóját védelmébe véve egy interjúban a Jakarta Post szerint, és hozzátette, dolgoznak azon, hogy minél inkább az ellenőrzésük alatt tartsák a helyzetet.

Csak élvezzék az árvizet (…) ahogy mondják, az emberi test háromnegyede víz. Végül is ez arról szól, hogy hogyan kezeljük a vizet, ami a testünkből ki-be megy

– tette hozzá kedélyesen Saefullah.

Ami mondjuk kicsit erős, mert csak kedden legalább öten meghaltak Jakarta térségében az esőzés miatt – írta a Coconuts.co. Legutóbb újévkor öntötte el a város a víz, akkor az első híradások kilenc áldozatról szóltak.

Kiemelt kép: Agoes Rudianto / NurPhoto/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik