Belföld

Szűk körből választják ki, hogy ki építheti az atlétikai stadiont a budapesti világbajnokságra

Megjelent a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra épülő stadion közbeszerzési kiírása.

A pályázaton nem indulhat el akárki, csak a meghívott cégek

– írja a a K-Monitor alapján a 444.hu.

Azt, hogy kik lesznek a kiválasztottak, a kiírásból egyelőre nem derül ki, csak annyi, hogy öt cég lesz. Ahogy azt sem tudni, hogy nagyjából mennyit szán az állam a közösből a stadion építésére.

Pedig a nyílt verseny nem ártana, erre jó példa a másik nagy budapesti sportépítkezés, a 2022-es Európa-bajnokságra készülő sportcsarnok. Itt szintén a meghívásos pályázat mellett döntöttek. Szintén öt céget kértek fel, egyiket sem lehet azzal megvádolni, hogy rosszul menne nekik a NER-idején (a kiválasztottak: Mészáros Lőrincék Fejér-B.Á.L.-ja, a Garancsi-féle Market, a déli határkerítést építő merALCOM, Paár Attila West Hungária Bau-ja és a szintén sok munkán tapasztalatokat szerző KÉSZ Zrt.).

A belterjes verseny első körében sokkolóan drága ajánlatok érkeztek, majd miután a kormány hozott egy határozatot, hogy legfeljebb bruttó 101,5 milliárd forintot szán a kézicsarnokra, ami nettóban 74,1 milliárd, erre érdekes módon a NER-kedvenc építőipari cégek jelentősen, sok tízmilliárddal olcsóbb ajánlatokat adtak be. Az első körben 115 milliárdos volt a legolcsóbb ajánlat, a másodikban már „csak” 78 milliárd.

Kiemelt kép: Magyar Atlétikai Szövetség

Ajánlott videó

Olvasói sztorik