Belföld

A miniszterelnök hívta meg a honvédségi vezetőket az évértékelőre

A minisztérium szerint pedig nem pártrendezvényről volt szó.

A hivatalban lévő miniszterelnök, Orbán Viktor meghívására vett részt a kormányfő vasárnapi évértékelőjén a Magyar Honvédség több egykori és jelenlegi vezetője – hangsúlyozta Németh Szilárd kedden telefonon az MTI-nek.

A vasárnapi évértékelőn egy csoportban ülve díszegyenruhás tábornokok hallgatták Orbánt, miközben van, aki azzal érvelt, hogy az 1993-as honvédelmi törvény kifejezetten tiltja katonáknak, hogy egyenruhában részt vegyenek politikai rendezvényeken. A Honvédelmi Minisztérium azzal magyarázta a katonák részvételét, hogy nem pártrendezvényről volt szó, hanem kormányzati évértékelőről.

Németh Szilár, aki egyben Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-n keresztül ismét köszönetét fejezte ki a Magyar Honvédség Parancsnokságának és volt vezérkari főnököknek, hogy „jelenlétükkel megtisztelték és emelték Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédét”.

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik