Élet-Stílus

Kétszer is kockára tette saját életét, hogy megmentse lányát

Az 56 éves anya két veszélyes műtétre is vállalkozott súlyos beteg lánya kedvéért.

Rose Shipley saját bevallása szerint egy percig sem teketóriázott, amikor kiderült, cukorbeteg lányának új vesére van szüksége: azonnal jelentkezett donornak. „Suzanne betgsége alig néhány héttel azután derült ki, hogy eltemettük a fiamat, Stephent, aki egyik éjjel álmában diabéteszes kómába esett, és többet nem kelt fel. Nem hagyhattam, hogy a betegség elvegye tőlem a másik gyermekemet is” – nyilatkozta az 56 éves brit asszony a Mirror című magazinnak.

Azután, hogy donornak jelentkezett, Rose-t alaposan kivizsgálták. „Kiderült, hogy a vesém tökéletesen megfelelő lenne Suzanne-nak, csakhogy volt egy bökkenő. Akkoriban 110 kilót nyomtam, a túlsúlyom pedig az orvosok szerint túlságosan nagy kockázatot jelentett volna egy ilyen műtétnél” – mondja Rose, majd hozzáteszi, mivel szorította az idő, és rossz tapasztalatai voltak a diétákkal, úgy döntött, vállalkozik a gyomorszűkítő műtétre.


Kép forrása: mirror.co.uk 

„A műtét után sokáig egyáltalán nem voltam jól és nehezen szoktam meg azt is, hogy utána kizárólag jégkocka nagyságú falatokat ehettem. De valahányszor úgy éreztem, elhatalmasodik rajtam a kétségbeesés, csak ránéztem Suzanne-ra, és tudtam, megéri a sok szenvedés.” Hónapokkal később az édesanya elég súlyt vesztett ahhoz, hogy újra műtőasztalra feküdjön.

Anya és lánya műtétjére ezt követően ugyanazon az októberi napon került sor. „Anyámat öt órán keresztül műtötték, míg engem hat óráig” – mondta Suzanne a lapnak, majd hozzátette, el sem tudja mondani, mennyire hálás édesanyjának, amiért kétszer is ekkora kockázatot vállalt, hogy megmentse az életét. „Sosem fogom elfelejteni, amit tett.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik