Belföld

Csillag István egy Hofi-viccel értékelte Orbán Viktor évértékelőjét

A közgazdász szerint a kormányfő ellenőrizhetetlen adatok alapján állította be tízéves kormányzását csúcsteljesítményeként.

Csillag István a Klubrádióban, még mielőtt mélyebb elemzésbe  kezdett, jelezte: neki Hofi Géza jutott eszébe a kormányfő vasárnapi előadásáról. Az egykori gazdasági miniszter felidézte, hogy amikor a legendás nevettetőt szürkehályoggal operálták, a szemklinikán összefutott egy rajongójával, akinek az első mondata az volt:

„Művész úr, régen láttam! Erre Hofi: „Régen, én is.” 

Szerinte ez érvényes Orbán Viktor idei évértékelőjére is. A kormányfő a korábbiaktól eltérően, amikor még többé-kevésbé ellenőrizhető adatok alapján „mondta a népmesét”, idén olyan mutatókat emelt ki, amelyek abban a formában, ahogy ő azokat használta, egyetlen statisztikában sem szerepelnek.

A közgazdász, jogász példának hozta a magyarországi vagyoni alapú egyenlőtlenséget. A kormányfő szerint az a legalacsonyabb az egész Európai Unióban, amivel nehéz vitatkozni, mert nincs ilyen mutató. A ház, az autó értékét nem tartják nyilván, a  pénzügyi megtakarításokról vannak ugyan statisztikák, de azok meglehetősen bizonytalan bázisra épülnek egész Európában. Az ellenőrizhető jövedelmi statisztikákból viszont éppen az látszik, hogy a legalacsonyabb és a legmagasabb jövedelmű tized közötti különbség „elképesztően” nőtt.

Volt sikeresebb 10 éve az országnak

Arra is kitért, hogy valóban az elmúlt tíz év volt-e a legsikeresebb az utóbbi száz év magyar történetében, külföldi eladósodás nélkül. Szerinte voltak nagyobb növekedési ütemet produkáló időszakok (például a ’68-as gazdasági reform utáni évtizedben, és 1996-2006 között), az elmúlt 100 évben pedig csak a legutóbbi évtizedben kapott Magyarország évi átlagban, a GDP-jéhez mérten 3,5-4 százaléknyi ingyen pénzt az EU-tól.

Csillag István szerint azzal a kijelentéssel is gond van, hogy tavaly döntöttek minden idők legtöbb nagyberuházásáról 1700 milliárd forint értékben. Ez ellenőrizhetetlen, nincs statisztika erről, ezek olyan jellegű adatok, amelyek „úsznak a levegőben”, ha akarjuk igaz, ha akarjuk, nem. Arról, hogy a kormányfő szerint 2019-ben az ország exportrekordot döntött, azt mondta, ez nagyszerű adat, de az elmúlt száz év alapján, nem volt anyi multinacionális cég sem az országban, mint most, márpedig a magas exportadatokat ezek produkálják. Nélkülük

baromi nehéz lenne ilyen népmesei történetekkel előállni.

Csillag István ugyanakkor úgy vélte, a mostani gazdasági teljesítmény a magas szintű korrupció, a szervezett lopás és minden butaság ellenére fennmaradhat. Erre talán az Európai Unió, a NATO és az idetelepült multinacionális cégek jelenthetnek biztonsági garanciát.

Orbán bezöldült, és még Horn Gyulának is köszönetet mondott
A kormány a korábban lesajnált klímaváltozás elleni harc élére állna, Orbán évértékelőjében faültetést, elektromos buszokat ígért. Az európai gazdaság kilátásai miatt óvatosságra intett, kormányzását viszont az utóbbi száz év tíz legsikeresebb esztendejének tartja.

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik