Annak ellenére, hogy a 24 éves brit férfi már az első tünetek jelentkezése után orvoshoz ment, életét a gyors kezelés sem tudta megmenteni: belehalt a bőrrákba. Andy Prowting gyászoló édesanyja a brit Daily Mail című lapnak mondta el, hogy fiát nem sokkal azután diagnosztizálták a betegséggel, hogy hazatért Törökországból, ahol tavaly év végén a barátaival nyaralt. “Hiába használt minden nap naptejet, végül úgy jött haza, hogy le volt égve” – állítja az asszony, aki azt is elmondta, fia először idén januárban kezdett panaszkodni a hátán lévő anyajegyre.
“Azt mondta, furcsa érzése van, ha hozzáér. Megnéztem, de akkor még nem láttam rajta semmi furcsát. Ezt követően időről-időre kértem, hogy mutassa meg, hátha látok rajta valamit, így vettük észre, hogy alig néhány hét alatt látványosan megnőtt. Azonnal orvoshoz küldtem, ahol néhány vizsgálat után rosszindulatú melanomát állapítottak meg nála” – emlékszik vissza az édesanya.
Kép forrása: Facebook
“A diagnózist követően az orvosai szinte azonnal eltávolították az anyajegyet és a környezetében található két nyirokcsomót is, a daganat már áttétet adott Andy csontjaiba és a májába is. Nem volt mit tenni, az orvosok közölték vele, hogy legfeljebb néhány hónapja van hátra” – mondja az anya, aki azt is elárulta, fia az utolsó utáni pillanatig bízott abban, hogy létezik egy olyan kezelés, ami megmenti majd az életét.
“A betegség nem törte meg, optimista maradt. Elérte, hogy fogadja őt az a houstoni kórház, ahol kísérleti rákkezeléseket végeznek, melyek célja, hogy lelassítsa és adott esetben meg is állítsa a daganat terjedését. Bízott a kezelésben, és abban, hogy ha részt vesz a kísérleteken, nyerhet még egy kis időt. Sajnos nem így lett.”