4,7 százalékkal voltak magasabbak az árak átlagosan idén januárban, mint egy évvel korábban.
Ez nemcsak hogy az elemzői várakozásoknál is magasabb inflációs adat, de évekre visszamenőleg sem láttunk hasonlóan magas számot.
A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint az élelmiszerek ára 6,9 százalékkal nőtt, ezen belül
- a sertéshúsé 27,6,
- a párizsi, kolbászé 17,4,
- az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 10,8,
- a cukoré 8,4,
- a házon kívüli étkezésé 7,2 százalékkal lett magasabb.
A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,4, ezen belül a dohányáruké 11,3 százalékkal emelkedett.
A szolgáltatásokért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a lakbér 10,3 százalékkal nőtt.
A járműüzemanyagok 13,5 százalékkal drágultak.
Az infláció már túl van azon a toleranciasávon (3 százalék plusz mínusz 1 százalék), amelyet a Magyar Nemzeti Bank meghatározott magának. A forint pedig amúgy is gyenge, szerdán soha nem látott szintre gyengült a hazai valuta, az euróval szembeni árfolyam 340,4 forintig esett, és csütörtök reggel is 340 fölött volt az árfolyam.
„A mai inflációs adat azt mutatja, hogy a belső árnyomás is kifejezetten magas Magyarországon. Összességében az látszik, hogy a gyors béremelkedés, az erős belső kereslet és a forint árfolyamának mélyrepülése nagymértékben begyűrűzött az árakba, miközben az MNB ultra laza monetáris politikával igyekszik támogatni a gazdaság növekedését” – értékeli az adatokat a Portfolio.hu.
Kiemelt kép: Budaörs, 2017. május 5. Speciális bevásárlókocsi segítségével vásárol be egy kétgyermekes édesanya az Auchan Esélyegyenlőségi Világnap sajtótájékoztatója után az Auchan budaörsi áruházában 2017. május 5-én. Az eseményen bemutattak két speciális bevásárlókocsit, amelyek a kisgyermekes családoknak és mozgássérülteknek nyújt segítséget, illetve egy elektromos bevásárlómopedet, amelyből az áruházlánc egyet-egyet üzembe helyez országszerte. MTI Fotó: Soós Lajos