Foci

Juhász bajnok akar lenni a Vidivel

Szeretne újra magyar bajnoki címet nyerni Juhász Roland, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Videoton FC válogatott védője, aki a héten került a klubhoz a belga Anderlechttől.

“Ha jól emlékszem, talán a Tatabánya ellen játszottam utolsó NB I-es mérkőzésemet” – idézte fel a múltat a 29 éves védő a klub pénteki sajtótájékoztatóján, amelyen a télen igazolt játékosokat mutatták be. “Bízom abban, hogy olyan csapatban folytathatom pályafutásomat, ahol rendszeresen tudok játszani, és 2003 után 2013-ban is magyar bajnoki címet ünnepelhetek” – mondta Juhász, aki nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy egyszer visszatérjen külföldre.

A Debrecen elleni szerdai Ligakupa mérkőzésen Arturo Alvarez már be is mutatkozott a csapatban, igaz, a salvadori válogatottban eddig 20 alkalommal szerepelt futballista csak húsz percet kapott.

“Ennél szeretnék több időt tölteni majd a pályán. Elsősorban a védekezés volt a feladatom, úgy érzem megoldottam. A Debrecen elleni mérkőzés alapján azt mondhatom, hogy a magyar bajnokság erősnek tűnik, az időjárás pedig szokatlanul hideg számomra” – nyilatkozta az amerikai születésű játékos.

A harmadik téli szerzemény a korábbi portugál U21-es válogatott Vitor Gomes, aki fél évig szerepel kölcsönben a Videotonban.

“Úgy jöttem ide, hogy előrelépés számomra a Videotonban szerepelni. Magyarországon nagy klub a Vidi, bízom benne, hogy sikerül elérni a célokat, és sokáig maradhatok a klubnál. Minél eredményesebb játékkal szeretnék előrukkolni, és attól sem zárkózom el, hogy a féléves kölcsönszerződést követően is maradjak Fehérváron” – mondta a futballista.
A Videoton 17 forduló után a negyedik helyen áll a bajnokságban, hátránya 12 pont az éllovas Győrrel szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik