Foci

UEFA-kupa-győztest igazolt a Ferencváros

A volt brazil utánpótlás-válogatott támadó, Leonardo Santiago aláírt a Ferencváros labdarúgócsapatához.

Junior Fell és a holland Quenten Martinus után megvan a Fradi harmadik téli igazolása, és ezúttal is légióssal bővül a zöld-fehérek kerete.

Leonardo Vitor Santiago, akit csak Leonardo néven fogunk emlegetni, a Feyenoord utánpótlás-csapataiban kezdte európai karrierjét, és 2000-ben a holland együttes felnőtt gárdájában is bemutatkozott. A brazil fiú a 2001-2002-es szezonban megnyerte csapatával az UEFA-kupát.

A játékos a 2005-06-os szezonban igazolt a NAC Bredához, amelynek egy éven keresztül alapembere volt, így az Ajax felfigyelt rá, és le is igazolta – emlékeztet a fradi.hu oldal.

Az amszterdami csapatban két és fél szezont játszott, és Holland Kupát, valamint Holland Szuperkupát nyert vele.

Ezt követően visszatért a NAC Bredához, ahol két teljes idényt töltött, majd 2011 nyarán a Red Bull Salzburghoz szerződött. Itt együtt dolgozott a Fradi jelenlegi vezetőedzőjével, Ricardo Monizzal, bajnok és kupagyőztes lett, menteltek a kieséses szakaszig az Európa Ligában is.

Leonardo korábban szerepelt a brazil U20-as válogatottban.

Névjegy: Leonardo Vitor Santiago
Születési idő/hely: 1983. március 9., Rio De Janiero
Poszt: támadó
Korábbi klubjai: Feyenoord (2000-05), NAC Breda (2006), Ajax (2007-09), NAC Breda (2009-11), Red Bull Salzburg (2011-12)
Eddigi eredményei: UEFA Kupa-győztes (2002), Holland Kupa-győztes (2007), Holland Szuperkupa-győztes (2007), osztrák bajnok (2012), Osztrák Kupa-győztes (2012)


Videó – Best of Leonardo:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik