Sport

Oda a Milwaukee nagy sorozata

A Boston Celtics második félidei jó védekezésének köszönhetően legyőzte a Bucksot az NBA legutóbbi játéknapján.

Jó formában volt az utóbbi időben a Milwaukee Bucks, a Boston elleni találkozót megelőzően zsinórban hatot is nyert a gárda. Ennek a sorozatnak azonban magyar idő szerint péntek hajnalban vége szakadt, a Celtics ugyanis 100-91-re nyert Wisconsinban.

Brandon Bass és Kevin Garnett dupla-duplával zárt, Paul Pierce pedig 25 pontot tett a közösbe. A rájátszásba igyekvő Boston ezzel nemcsak magának, hanem a New York Knicksnek is besegített, ugyanis a Milwaukee a kilencedik keleten.

Így szakadt meg a Milwaukee sorozata:

Elég ramaty formában van a Los Angeles Clippers. Zsinórban harmadik meccsét bukta el az együttes, az észak-amerikai sajtóban pedig már felröppent, hogy Vinny Del Negro vezetőedző vékony jégen táncol, bármikor kipenderíthetik a csapattól.

Valamit mindenképpen lépni kell az Angyalok városában, ugyanis a remek alapanyaggal bíró együttes könnyedén kicsúszhat az első nyolcból nyugaton, márpedig ha meg akarják tartani Chris Pault, a playoffs lenne a minimum. Érdekesség, hogy pont a pengés irányító korábbi csapata, a több sebből vérző New Orleans Hornets győzte le most a Clipperst.

Eredmények – NBA, alapszakasz
Washington Wizards-Indiana Pacers 83-85
New Orleans Hornets-Los Angeles Clippers 97-90
Houston Rockets-Golden State Warriors 109-83
Milwaukee Bucks-Boston Celtics 91-100
Portland Trail Blazers-Memphis Grizzlies 97-93
Sacramento Kings-Utah Jazz 102-103

Ajánlott videó

Olvasói sztorik