Belföld

Módosul a büntetőeljárási törvény

Amennyiben a parlament elfogadja a kormány javaslatát, változik a jogorvoslati rendszer, bevezetik a közvetítői eljárást és a távoltartást – mondta Batiz András szerdán, a kabinet ülése után.

A várhatóan 2006. július elsején hatályba lépő törvénymódosítás bevezeti a kétfokú rendes jogorvoslatot. Eszerint, ha a másodfokú bíróság az elsőfokúval ellentétes határozatot hozott, a jövőben fellebbezni lehet a döntés ellen.

A közvetítői eljárás, azaz a mediáció célja a bíróságok leterheltségének csökkentése, illetve az, hogy megtérüljön a sértett kára, és összebékíthetők legyenek az érintett felek vagyon elleni, személy elleni és közlekedési ügyekben.

A távoltartás intézményének célja a szóvivő szavai szerint a megfelelő és gyors védelmi eszköz biztosítása a sértetteknek, elsősorban családon belüli erőszak esetén. A távoltartást bíróság rendelhetné el szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmény alapos gyanúja esetén, ha az előzetes letartóztatása a gyanúsítottnak nem szükséges. Időtartama legalább tíz, legfeljebb 30 nap lehetne. Ennek megsértése esetén a feltételezett elkövető előzetes letartóztatásba kerülhetne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik