Kultúra

Hamis a Getty Múzeum Gauguin-szobra

Hamisnak nyilvánították a művészettörténészek a Getty Múzeum által 2002-ben ötmillió dollárért megvásárolt Paul Gauguin-szobrot, melyről korábban úgy vélték, hogy az egyik legnagyobb és legszokatlanabb Gauguin-szobor. A Fej szarvakkal című alkotást, mely egy tahitii férfi fejét ábrázolja, a kutatók most ismeretlen szobrász alkotásának sorolták, és kivették a múzeum állandó kiállításáról.

A Getty Múzeum az alkotást a Wildenstein & Company, francia-amerikai műgyűjtő dinasztiától vásárolta 2002-ben – olvasható az artnet hírportálon. A kutatók decemberben hozták meg döntésüket az átsorolásról, ám erről a közvéleményt nem tájékoztatták. A szobrot már nem állították ki a Kanadai Nemzeti Galéria Gauguin-kiállításán és a londoni Nemzeti Galéria tárlatán sem.

A becsült ár duplájáért kelt egy el Gauguin-festmény
Vásárlója 3,2 milliárd forintot fizetett a párizsi aukción, a többi darabot a világ legnagyobb presztízsű kiállítótermei őrzik.

Az alkotást eredetileg két fotó alapján kötötték Gauguinhez, a fotókat a szobrász tahitii úti beszámolóihoz mellékelte. A szoborról 2002-ben kiadott közleményében a Getty felhívta a figyelmet arra, hogy a fej hasonlít a szobrászra, és úgy vélte, az esetleg egy szimbolikus önportré lehet. A műtárgyat 2002 óta a világ számos múzeumában, a londoni Tate Modernben, a washingtoni Nemzeti Galériában, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában és a milánói Kultúra Múzeumában is bemutatták.

Gauguin nem látta el kézjegyével a szobrát, amely állítólag 1895 és 1897 között készült, ez egybeesik a festő és szobrász tahitii tartózkodásával. Most a kutatók úgy vélik, hogy 1894-ben szültethetett az alkotás, amikor a művész Franciaországban volt.

A szobor eredete homályos, Wildensteinék 1993-ban egy svájci gyűjtőtől vásárolták. Daniel Wildenstein, a Gauguin 1873-1888 közötti munkásságáról készített katalógus szerzője volt az, aki először Gauguinnek tulajdonította az alkotást. A Getty szakértői most kutatásokat végeznek a szantálfából készült alkotásról, hogy többet tudjanak meg eredetéről. Egyes polinéz művészettörténészek szerint az ördögi szarvak nem jellemzőek a helyi kultúra ikonográfiájára, az keresztény vagy európai forrásból ered. Egy másik elmélet szerint egy európai utazó készíthette a szobrot.

(MTI)

Kiemelt kép: VCG Wilson / Corbis via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik