Kultúra

Húsba vágó filmekkel emlékezhetünk a holokauszt áldozataira

Több, a témával kapcsolatos filmes remekmű is látható lesz.

1945. január 27-én szabadította fel a Vörös Hadsereg az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábort, január 27-e ennek nyomán a holokauszt nemzetközi emléknapja, amikor évről évre világszerte megemlékeznek a haláltáborokba hurcoltakról. Az idei ráadásul a hetvenötödik évforduló, így a szokásosnál is több eseménnyel emlékezik a világ, Magyarország is. Budapesten például két korszakos filmklasszikust is vetítenek.

Claude Lanzmann Shoah című filmjét a Goethe Intézet és az Izraeli Kulturális Intézet közös szervezésében vetítik az Izraeli Kulturális Intézetben. A Shoah-t legtöbben csak a kilencórás holokauszt-dokuként hivatkozzák, bár Lanzmann mind a holokauszt, mint a dokumentumfilm kifejezést ellenezte filmje kapcsán, a holokauszt ugyanis az istennek bemutatott égő áldozatot jelent, márpedig Lanzmann szerint a nácik aligha azért tették, amit tettek, hogy az istennek tetsszenek, dokumentumfilmnek meg azért nem nevezhető, mert nem a film elkészülte előtt létezett valóságot rögzítette, hanem ő hozta létre a film valóságát interjúalanyainak szavaiból. A Shoah-ban túlélő áldozatok, tettesek és szemtanúk beszélnek, sokan elsőként a háború óta, és Lanzmann úgy kérezi őket, hogy szinte újra átélik a gettókban és a haláltáborokban történteket.

Mivel a film embert próbáló önmagában is, nem csak a kilenc és félórás hossza miatt, így négy részletben vetítik majd, az első rész délelőtt tízkor kezdődik majd, és három szünettel a terv szerint 20:45-re ér véget. A több mint tizenegy éven át, 1974 és 1985 között készült filmet angol felirattal vetítik majd.

Szintén január 27-én tér vissza a mozikba Gyöngyössy Imre és Kabay Barna filmklasszikusa, a Jób lázadása. Az Oscar-jelölt 1983-as filmet ugyanis teljeskörűen restaurálták, és a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából Budapesten, Szegeden, Pécsett, Miskolcon, Székesfehérváron, Szentendrén, Szombathelyen, Makón, Mosonmagyaróváron és Vácon is vetítik egy-egy alkalommal.

Kiemelt kép: Pannonia Entertainment

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik