Élet-Stílus

„De hát én élek!” – mondta az idős bácsi, mikor meglátta a temetőben a saját sírkövét

Fura is volt neki, hogy az elmúlt időszakban miért nem keresték annyit.

Egy skót kisvárosban Forfarban nem mindennapi élményeket élt át a 75 éves Alan Hattel, aki egy szép napsütéses napon a temetőben megpillantotta a saját sírkövét.

De hát én élek!

– mondta magában az idős férfi, aki kezdeményezte, hogy takarják le a sírkövet, amin az ő neve szerepel.

Mint kiderült, a 37 évet hegesztőként lehúzó Hattel sírköve a korábbi feleségétől származik, aki azzal a céllal vette és csináltatta meg, hogy majd egymás mellé temetik el őket. Ennek már 26 éve, és szép is lenne a történet, de azóta már rég nincsenek együtt, sőt, mindketten életben vannak, a sírkő viszont megmaradt és a helyi temetőbe került.

A The Curier cikkében idézik a férfit, aki elpanaszolja, hogy már hónapok óta nem hívja őt senki, az ismerősök felé sem néznek, de most világos lett számára, hogy valószínűleg mindez azért van, mert azt gondolták, meghalt.

Alan Hattel azért állt elő a történetével, hogy a világ tudtára, hogy nem halt meg, sőt, nagyon él és továbbra is szeretné, ha az emberek keresnék őt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik