Élet-Stílus

Kaszinóba akartak menni, a Waze ijesztő helyre vitte őket

Mondjuk egy idő után sejthették volna, hogy nem lesz jó az irány.

Az amerikai Huffington Post azt írja, hogy az Egyesült Államokban két motoros Atlantic City-be szeretett volna eljutni, de a Waze nevű navigációs alkalmazás ehelyett egy elhagyatott területre, kvázi a vadonba, a semmi közepére vezette őket. A motorosok a Borgata Hotelbe szerettek volna, de végül egy nagy szántóföldön kötöttek ki.

Mint kiderült, az alkalmazás hibás volt, a címet hiába írták be helyesen, az app a kijelölt úticélt viszont nem igazította a címhez.

Az ügyben egyébként a rendőrség is vizsgálódni kezdett, miután a két eltévedt motoros feljelentést tett. A rendőrség tájékoztatása szerint a Waze az eredeti céltól nem kevesebb, mint 72 kilométerre vitte el a motorosokat, akiknél nem volt extra víz és élelem, így ha valamilyen okból az út szélén maradtak volna, akkor csúnyán is megjárják a kiruccanást. A motorosok szerint ráadásul a semmi közepére vitte őket az alkalmazás, ahol még segítséget sem tudtak volna kérni, nem volt más körülöttük, csak szántóföldek

. A cég elnézést kért az incidens miatt és már dolgoznak a probléma kijavításán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik