Belföld

Betegsége miatt nem vesz részt a büntetőtárgyalásán Galambos Lajos

Hétfőn folytatódott a Budaörsi Járásbíróságon Galambos Lajosnak és nyolc társának a büntetőügye, akiket gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetéssel  és más bűncselekmények elkövetésével vádolnak.

Lajcsi a mai tárgyaláson sem igazán érezte jól magát, ezért egészségi állapotára hivatkozva lemondott a tárgyaláson való jelenlét jogáról is. Mivel a bíróság nem kötelezte a tárgyaláson való jelenlétre, így a jövőben nem kell megjelennie a tárgyaláson. Ez azt jelenti, hogy a bíróság az ügyet a távollétében is befejezheti, és ítéletet is hozhat az ügyben.

Amennyiben Galambos úgy dönt, a jövőben ismét, bármikor részt vehet a tárgyaláson.  A bíróságon a következő határnapokon további tanúkihallgatásokra, majd a bizonyítás eszközéül szolgáló iratok ismertetésére kerül sor. A bizonyítási eljárás jelenleg ütemesen halad, a bíróság lehetőség szerint a teljes tavaszi időszakot lefedően határozza meg a határnapokat, ezzel is elősegítve az ügy észszerű időn belül történő befejezését.

Az ügyészség szerint Lagzi Lajcsi 1993 és 1999 között egyedül, majd 2000-től a másodrendű vádlottal, felségével, Boglárkával szabálytalanul áramot, vizet és gázt vételezett mocsai ingatlanaiban, illegális bekötések segítségével.

A korábban négy hónapig előzetes letartóztatásban ülő zenész az ügyészség szerint, több tízmillió forint értékben tulajdonított el áramot, gázt és vizet. A tárgyalás eddigi szakaszában a vádlottak kihallgatása, a három közmű (villany, gáz, víz) lopás tekintetében a helyszíni szemle jegyzőkönyvek ismertetése, a helyszíni szemlén jelenlévő, a közműszolgáltatók részéről eljáró tanúk kihallgatása, valamint a szakértők meghallgatása történt-történik meg, amely bizonyítás a közműlopás tárgyi-technikai oldalára vonatkozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik