Belföld

Hat érv, amiért megéri gyakornokoskodni (x)

Hat indok a gyakornoki programok mellett, amelyeket érdemes megfontolni, ha valaki gyorsan szeretne előre jutni a ranglétrán.

Manapság nem meglepő, ha valaki az egyetemi tanulmányai mellett dolgozik, és egyre többen vágynak olyan tapasztalatra, amely a későbbiekben segíti karrierjüket. Sok cég utánpótlásként tekint a gyakornokokra, akik üresedés esetén jó eséllyel indulnak az állandó pozíciókért, később pedig az előléptetésekért. Összegyűjtöttünk hat érvet a gyakornoki programok mellett, amelyeket érdemes megfontolni, ha valaki gyorsan szeretne előre jutni a ranglétrán.

 

Megtalálhatod a hozzád legjobban passzoló karrierutat

Egy Business Services központ jó választás ambiciózus, idegen nyelveket beszélő fiatalok, frissdiplomások számára. Ezek a központok általában egy-egy jóhírű nemzetközi nagyvállalat hazai székhelyei és háttértámogatást biztosító irodái, ahol a pályakezdő tehetségek többféle pozícióban és szakterületen (például olyan HR-es feladatok, mint jelöltek előszűrése és interjúszervezés, tréningek koordinálása, vagy olyan pénzügyhöz kapcsolódó tevékenységek, mint megrendelések felvétele, számlázás,  vevőkkel kapcsolattartás, pénzügyi tervezés, banki jelentési tevékenységek), valamint  akár több országban is kipróbálhatják magukat, anélkül, hogy munkahelyet kellene váltaniuk. De pontosan milyen előnyökkel is jár egy ilyen munkahelyre bekerülni? Miért előnyös egy jól felépített gyakornoki programmal indítani a karrierünket, ahol nemcsak segítik a fiatalok fejlődését, de jó eséllyel gyors előrelépést biztosítanak az ambiciózus tehetségek számára?

Zubreczki Dóra, a Diageo Capability Coordinatora a munka- és szervezetpszichológiai mesterképzése alatt kezdett munkát keresni. Egyrészt az önállóság motiválta, szeretett volna elköltözni otthonról, másrészt a szakterületén való tapasztalatszerzés. Egy véletlennek köszönhetően hallott egy lehetőségről a Diageónál, itt találta meg a helyét gyakornokként 2018-ban. 6 hónap elteltével állandó pozíciót ajánlottak neki, Dóri azóta is teljes állásban dolgozik a HR csapatban.

„Fontos volt, hogy szakmába vágó területen kezdjek gyakornokoskodni, a pénzkereset mellett szakmailag is fejlődhessek. A Diageónál nyitottak a friss látásmódra és a kreativitásra, akkor is, ha egy gyakornok javasol új megoldásokat. Azért fogadtam el az állandó pozíciót, mert úgy éreztem, támogatják az ötleteimet, meglátásaimat, újíthatok és hozzátehetek valamit egy 1400 fős cég életéhez.” – emelte ki Dóri.

6 érv, miért jó egy nemzetközi nagyvállalatnál gyakornoknak lenni?

1.    Sokszínű, változatos környezet: Különböző kultúrákat és inspiráló munkatársakat ismerhetsz meg, ami segít a kapcsolati hálód kiépítésében.

2.    Bevezet a munka világába: A gyakornokoskodás szélesíti a látóköröd, önállóságra nevel, megtanulod beosztani és értékelni az idődet.

3.    Közvetlen munkatársi viszony: Nincs távolságtartás és hierarchia, általában mentor is segíti a karrierutad. Az ötleteidet is bátran megoszthatod, akár a megvalósításukban is aktív szereplő lehetsz.

4.    Rálátást ad: Sok területet és funkciót megismerhetsz, így amikor végzel már tudatosan dönthetsz a karrieredről, akár a cégen belül.

5.    Kiteljesedhetsz: A mindennapi munkád mellett akár valamelyik önkéntes csoport tagja is lehetsz saját érdeklődésednek megfelelően.

6.       Lehetőséget ad, hogy kipróbáld magad: Önállóan dolgozhatsz kisebb-nagyobb projekteken, illetve ugyanazon csapatban és különböző területek között is mozoghatsz a cégen belül – új tapasztalatokat szerezhetsz, ami a későbbi karrierfejlődésedhez rendkívül hasznos lehet.

A vállalatnak is előnyös

Andavölgyi Vivien, a Profession.hu toborzási szakértője szerint nem ritka, hogy nagyvállalatok a gyakornoki programjukból építkeznek. Sok cég már a pályakezdőktől is gyakorlatot kér, elvárás, hogy az új munkatárs tudja, mit jelent határidőket betartani, mitől működik a vállalat, erre pedig megoldást nyújthat egy jól kiépített gyakornoki struktúra.

A Diageo Business Services (DBS) hazai központjának Graduate Programja is ezt szem előtt tartva épül fel, és egyedülálló belépőt jelent a fiatal diplomásoknak egy biztos karrierhez. A budapesti multifunkcionális kiválósági központ magas hozzáadott értékű, stratégiai vállalati funkciókat lát el. A programba komoly kiválasztási folyamat után kerülhetnek be a jelentkezők, akik olyan sokrétű tapasztalatra tehetnek szert, amelyre egy junior pozícióban nem lenne lehetőségük, és amely után nagy léptekben haladó karrierútra számíthatnak: akár öt éven belül középvezetői munkakörbe kerülhetnek. Ebben a kifejezetten számukra kifejlesztett funkcionális tréningterv mellett egy mentor is segíti őket.

„Egyre nagyobb kihívás a mai piacon a jól képzett munkaerő toborzása és megtartása, ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy gyakornoki programjainkat vonzóvá tegyük a tehetséges fiatalok számára. Az a célunk, hogy hosszú távon is együtt dolgozhassunk ezeknek a programoknak a résztvevőivel, és akár a majdani vezetők is közülük kerüljenek ki” – hangsúlyozta a gyakornoki program kapcsán Zeisler Gábor, a Diageo budapesti kiválósági központjának ügyvezető igazgatója.

A Diageóról

A Diageo világ egyik piacvezető prémium alkoholos italgyártó és forgalmazó cége, Magyarországon 17 éve van jelen. Portfoliójában olyan kiemelkedő márkák szerepelnek, mint a Johnnie Walker, Smirnoff, Baileys, Captain Morgan, Tanqueray és Guinness. Filozófiájuk – Celebrating life, every day, everywhere – fontos szerepet tölt be a cég, a munkavállalóik és a márkáik életében egyaránt.

Termékeik több mint 30 országban, 200 helyszínen és 33 000 munkavállaló közreműködésével készülnek világszerte. A cég globális működését 5 üzleti szolgáltatóközpont támogatja. 1400 főt foglalkoztató budapesti iroda egy multifunkcionális kompetencia központ – olyan magas hozzáadott értékű, stratégiai vállalati funkciókat lát el, mint a kereskedelem, logisztika, treasury, pénzügy és stratégia, globális HR, üzleti elemzések, pénzügyi audit és beszerzés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik