Tudomány

Valami nagyon nincs rendben a világegyetemről kialakított elmélettel

A szakértők többsége napjainkban egyetért abban, hogy a világegyetem folyamatosan tágul. A kutatók igyekeznek megállapítani a folyamat ütemét, ehhez pedig különböző módszereket használnak.

A tágulás mértékének eredménye nagyban függ attól, hogy a szakértők az univerzum korai szakaszában kialakult vagy újabb objektumokat figyelnek meg. A kozmológiai standard modell alapján nem lehetne különbség az egyes értékek között, és bár a mérések egyre finomodnak, továbbra is eltérés tapasztalható a vizsgálati eredmények között.

A H0LiCOW (H0 Lenses in COSMOGRAIL’s Wellspring) projekt friss elemzése alapján 73 kilométer per perc per megaparszekes tágulásról beszélhetünk, 2,4 százalékos bizonytalansággal – írja az IFLScience. Ez azt jelenti, hogy egy tőlünk 3,3 millió fényévre rögzített pont a tágulás miatt látszólag másodpercenként 73 kilométer per másodperces gyorsasággal távolodik.

Kép: iStock

Az egész világegyetemben jelen lévő kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás alapján azonban 67 kilométer per perc per megaparszekes a tágulás, ez pedig jelentős különbségnek számít. Sherry Suyu, a Max Planck Csillagászati Intézet munkatársa és a csapat tagja szerint ez arról árulkodik, hogy nem értjük tökéletesen, miként fejlődik az anyag és az energia az idők során.

A friss tanulmány újabb bizonyíték arra, hogy egyáltalán nem pontos az univerzumról kialakított képünk.

A szakértőknek ezúttal sem sikerült választ találniuk arra, hogy mi is áll az eltérés hátterében, a hasonló vizsgálatok ugyanakkor hosszú távon hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a tudósok átértékeljék a standard modellt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik