Élet-Stílus

Elvonókúrára küldték a hathetes kisfiút

Az újszülött már az anyaméhben drogfüggő lett, anyja ugyanis a terhesség alatt sem állt le a szerekkel.

Izzadás, hányás, folyamatos reszketés, fájdalmas görcsök: csak néhány a fájdalmas tünetek közül, melyek a kábítószer elvonásakor jelentkeznek, és melyeket a mindössze hathetes Stan Noel már most kénytelen elviselni. Az újszülött kisfiú ugyanis súlyosan drogfüggő, köszönhetően annak, hogy 31 éves édesanyja a várandósság alatt végig kábítószerezett.

Melanie az orvosoknak később elismerte, a terhesség ötödik hónapjáig rendszeresen használt kristálymetet. Mint mondta azért, mert addig a pillanatig nem tudott róla, hogy gyermeket vár. „Amikor kiderült, hogy terhes vagyok, már csak füvet szívtam, mert úgy gondoltam, azzal már nem ártok a babának” – nyilatkozta a 31 éves nő a német Bild magazinnak, ami beszámolt arról is, hogy a kisfiú mindezek miatt májusban súlyos drogfüggőséggel jött a világra.


Kép forrása: Thinkstock

Mivel már a születés után produkálta a legsúlyosabb elvonási tüneteket, az orvosok úgy döntöttek, elvonókúrára küldik a kisfiút, hogy legalább valamelyest enyhíthessék szörnyű fájdalmait. A gyógykezelés során naponta hatszor morfinoldatot csepegtetnek a nyelvére, ezt az adagot pedig az idő előrehaladtával folyamatosan csökkentik. A lipcsei orvosok bíznak abban, hogy a lassú leszoktatás sikerrel jár, és a kicsi később normális életet élhet, ám ennek ellenére július végéig még biztos bent tartják. Eva Robbel-Tillig, Stan Noel kezelőorvosa elmondta, csak akkor hagyhatják abba az elvonókúrát, ha a kisfiúnak már nincsenek súlyos tünetei.

A kórházban egyébként nemcsak Stan szokik le, hanem édesanyja is, aki a kicsi születése után elhatározta, feladja szenvedélyét, és mostantól csak a gyermekéért él.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik