Élet-Stílus

Két nappal a szülés után váratlanul meghalt az anya

Egyelőre még az orvosok is csak találgatni tudják, mi okozhatta a 35 éves, egészséges nő halálát.

„Tökéletesen boldog volt, nem fájt semmije és alig várta, hogy újra a karjaiban tarthassa kisfiát” – idézte fel a Daily Mail című brit lapnak könnyek között lánya utolsó pillanatainak egyikét a megtört nővére, Ally Ziemniak. „Aztán hétfő reggel, két nappal a szülés után a kórház azzal hívta fel édesapámat, hogy orvosi vészhelyzet lépett fel Lisánál, és hogy menjünk gyorsan a kórházba. Arra gondoltam, esetleg meg kell majd műteni a szülés után, ám mikor beértünk már azzal vártak minket, hogy a húgom meghalt.”

Ally, aki családjával még mindig képtelen feldolgozni a tragédiát, a lapnak elárulta, testvére sokáig teljesen elzárkózott a gyerekvállalástól. „Imádta a munkáját, az életét úgy ahogy van, sokat bulizott, utazott, és sokszor mondogatta, hogy ebbe neki nem fér bele a gyerek. Épp ezért lepődtünk meg mindannyian, amikor hónapokkal ezelőtt váratlanul bejelentette, gyermeket vár.”


Sokáig halogatta a gyerekvállalást – Képek forrása: Daily Mail

Lisa terhessége egyébként komplikációktól mentesen zajlott, így a fiatal nő úgy döntött, ha csak az orvosa máshogy nem rendeli, medencében hozza világra gyermekét. Csakhogy a szülés napján kiderült, a kisfiú farfekvéses, így az orvosok császármetszést javasoltak. „Lisa egyetértett az orvosokkal abban, hogy a biztonságuk a legfontosabb, így belement a császármetszésbe. A műtét alatt végig ébren volt, mert epidurális érzéstelenítőt kapott, és az eljárás közben panaszkodott is az orvosoknak, hogy rettenetesen fáj a feje” – mondja Ally.

Lisa a fájdalomra azonnal kapott injekciót, amitől szinte azonnal jobban lett. Nem sokkal később először a karjába is vehette egészséges kisfiát, Zacet. „Ezután a babát elvitték az újszülöttosztályra, hogy Lisa kipihenhesse magát. Másnap is beszéltünk és az utána következő napon is: kicsit fáradt volt, de elmondhatatlanul boldog. Nem panaszkodott semmilyen fájdalomra, úgy tűnt, semmi baja.”


Alig néhány napot tölthetett imádott kisfiával

Két nappal a szülés után azonban a Royal Oldham kórházból azzal hívták fel a családot, hogy Lisa állapota válságosra fordult. Hiába siettek a kórházba, ott már csak a rossz hírt közölték velük. „Sosem fogom elfelejteni az arcát, ahogy fekszik az ágyában. Emlékszem, arra vártam, hogy egyszer csak kinyitja a szemét, és közli mindenkivel, hogy csak viccelt. Nem így történt.” Lisa meghalt, ám azt az orvosok még most is csak vizsgálják, hogy miért. A szülők úgy vélik, a fejfájás, amire a lányuk szülés közben panaszkodott, közrejátszhatott a gyors halálában. „Csak az vigasztal minket, hogy a lányunk élete utolsó napjaiban tökéletesen boldog volt. Ez ad nekünk erőt ahhoz, hogy kitartsunk ezekben a nehéz órákban” – mondták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik