Nagyvilág

Merkel, Macron és Johnson felszólította Teheránt a 2015-ös nukleáris egyezmény betartására

A német kancellár hivatalának közleménye szerint a három vezető kiemelte, hogy Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és európai partnereik közös biztonsági érdeke a nukleáris fegyverek terjedésének megakadályozását szolgáló szabályok érvényesítése és annak biztosítása, hogy Irán soha ne tegyen szert ilyen fegyverre.

Mindebben kulcsfontosságú szerepe van az iráni atomprogramról 2015-ben Bécsben kötött megállapodásnak, amelyből az Egyesült Államok 2018-ban sajnálatos és aggodalomra okot adó módon kivonult – tették hozzá.

Az egyre nehezebb körülmények ellenére intenzíven dolgozunk a bécsi nukleáris egyezmény megőrzésén

– közölték.

Hozzátették, hogy a megállapodás valamennyi – Washington távozása után megmaradt – részese, azaz Kína, Németország, Franciaország, Oroszország, az Egyesült Királyság és az Európai Unió mint koordinátor világossá tette az egyezmény iránti tartós elkötelezettségét.

Azonban Irán részéről is ugyanilyen elkötelezettségre van szükség, ezért a teheráni vezetésnek vissza kell térnie a megállapodásban kijelölt útra és vissza kell vonnia mindazon intézkedéseket, amelyeket Washington lépésére válaszul 2019 júliusa óta megtett – áll a nyilatkozatban.

Hangsúlyozták: nyomatékosan felszólítják Iránt az egyezmény betartására, és arra, hogy tartózkodjék az erőszaktól és a nukleáris fegyverek terjedése felé mutató lépésektől.

Az iráni-amerikai viszállyal kapcsolatban hozzátették: az aktuális események rávilágítottak arra, hogy Irán és az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egysége destabilizáló szerepet tölt be a térségben.

Azonban a diplomácia eszközeivel és “ésszerű lépésekkel” kell ebben az ügyben eljárni – fejtette ki a német kancellár, a francia elnök és a brit kormányfő, kiemelve, hogy továbbra is elkötelezettek a térség stabilitásának erősítése mellett.

A MAU ukrán nemzetközi légitársaság szerdai, Teheránból Kijevbe tartó, a Forradalmi Gárda egy légvédelmi alakulata által tévedésből lelőtt járatával kapcsolatban közölték: tudomásul vették a teheráni vezetés nyilatkozatát – amelyben elismerték felelősségüket -, és kötelezik magukat arra, hogy együttműködjenek Teheránnal ebben az ügyben.

Kiemelt kép: Mahmoud ZAYYAT / AFP / Europress

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik