Foci

A Győr gyenge meccsel zárta a szezont

gyori-eto-fc(650x433)(1).jpg (győr, győri eto fc)
gyori-eto-fc(650x433)(1).jpg (győr, győri eto fc)

Az OTP Bank Liga utolsó fordulójában az Eger egy gyenge színvonalú mérkőzésen pontot szerzett a bajnok Győr ellen.

Az ETO már jóval korábban megnyerte az idei kiírást, míg az egriek egész évben azzal küzdöttek, hogy valahogy bent maradjanak az élvonalban, de ez nem jött össze nekik, hiszen ligautolsóként estek ki.

A Vácon rendezett mérkőzést egyébként a tétnélküliség ellenére remekül kezdték a “hazaiak”, hiszen a 4. percben Németh fejese már a kapuban kötött ki, így meglepetésre az Eger szerzett vezetést. A fiatalokkal felálló győriek azonban magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak, és még az első negyedórában egyenlítettek: Pilibaitis centerezése után Kalmár szépen helyezte a gólvonal mögé a labdát (1-1).

Pár perccel később érkezett a második győri gól, hiszen Pilibaitis egy szöglet után bólintott pontosan (1-2). A szünet után visszaesett a színvonal, számos eladott labda és hiba tarkította a meccset, és az ETO is visszavett a tempóból.

Ezt az Eger megpróbálta kihasználni, de nagyon pontatlanok voltak a kapu előtt, egy ötméterről elvégzett közvetett szabadrúgásnál is a lehető legrosszabb megoldást választották a hevesiek, majd végül tizenegyesből betaláltak. A Győr ekkor ismét rákapcsolt, hiszen Pintér Attila legénysége nem akarta pontvesztéssel zárni a szezont, így egy sarokrúgás után Pátkai fejese kötött ki a kapuban (2-3).

Ez maradt a végeredmény, így a Győr 64 ponttal zárta a szezont, míg az Eger – mivel nem kapta meg az NB II-es licenszet, így csak a harmadosztályban indulhat – 15 pontot gyűjtött össze 30 mérkőzés alatt.

Doboz fejléc szövege

Egri FC – Győri ETO 2-3 (1-2)
Gólszerzők: Németh N. (4.), Farkas (72. -11-esből), illetve Kalmár (11.), Pilibaitis (18.), Pátkai (83.)

Eger: Brljak(Palásthy D. 61.) – Kabele, Kasza, Katona, Vidovic (Fenyvesi, 68.) – Buac, Zvara – Albert (Szabó B., 84.), Németh N., Farkas Á. – Horváth Z. Vezetőedző: Vojtekovszki Csaba.

Győr: Kamenár – Tokody (Lang, 5.), Stanisic, Takács, Had – Pátkai, Dinjar – Pilibaitis, Kalmár – Nicorec (Matetits, 71.), Varga T. (Novák, 58.) Vezetőedző: Pintér Attila.

Sárga lap: Lang (22.), Stanisic (54.), Novák (59.), Pátkai (72.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik