Kultúra

Százezer eurós díjat kap John le Carré, de a pénzt inkább egy humanitárius szervezetnek adja

A brit kémregényíró John le Carré kapja idén a százezer euróval járó Olof Palme-díjat Stockholmban, ám az író nem tartja meg az összeget: bejelentette, hogy azt az Orvosok határok nélkül humanitárius szervezetnek utalja át. A The Guardian emlékeztetett, hogy a Suszter, szabó, baka, kém vagy a Kém, aki bejött a hidegről szerzője nagyon ritkán fogad el bármilyen elismerést, irodalmi díjra pedig elvből nem pályázik.

A díjat évente ítélik oda olyan embernek, aki rendkívüli eredményeket mutat fel a néhai svéd miniszterelnök, Olof Palme szellemében végzett tevékenységével. Korábban mások mellett az amerikai kormány vietnami háborús titkosszolgálati tevékenységéről szivárogtató Daniel Ellsberg is megkapta a díjat. A szervezők pénteken közleményben jelentették be John le Carré elismerését. A 88 éves író műveiben

felhívta a figyelmet a nagyhatalmak cinikus hatalmi játékaira, a multinacionális vállalatok kapzsiságára, a korrupt politikusok felelőtlenségére, amellyel egészségünkkel és jólétünkkel játszanak, a nemzetközi bűnözés növekvő elterjedésére, a közel-keleti feszültségre és a fasizmus, valamint az idegengyűlölet növekedésére Európában és az Egyesült Államokban.

Az 1986-ban meggyilkolt svéd szociáldemokrata kormányfő emlékére alapított díjat ritkán kapják meg írók. A másként gondolkodó színdarabíró, későbbi cseh elnök Vacláv Havel 1989-ben vehette át. Carsten Jensen dán regényíró 2009-ben, Roberto Saviano olasz író pedig 2011-ben lett díjazott. Le Carré az elismerést január 30-án veheti át Stockholmban. Az író bejelentette, hogy a pénzjutalmat az Orvosok határok nélkül nemzetközi humanitárius szervezetnek adományozza.

Kiemelt kép: David Levenson/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik