Sport

Szétrobbant a plexi, akkora ütközés volt a magyar hokirangadón

Egészen szórakoztató meccset játszott egymással a szlovák bajnokságban szereplő MAC és a DVTK hokicsapata a Tüskecsarnokban, az újbudaiak végül 3-2-re nyertek a verekedéssel is színesített mérkőzést. A hazaiak az első harmadban léptek el 3-0-ra, a Miskolc azonban a középső játékrészben kilenc másodperc különbséggel talált be kétszer, innentől kezdve pedig teljesen nyílt és pörgős volt a rangadó.

A legvégén már a kapusát is mezőnyjátékosra cserélte a DVTK, a letámadó Ryan Harrison pedig akkora elánnal próbált meg korongot szerezni a hazai harmadban, hogy a Patrick MacNallynak kiosztott bodicseke után ripityára tört az egyik plexilap a kapu mögött.

Videón a jelenet (a DIGI Sport engedélyével):

Hosszú percekbe telt, míg sikerült eltakarítani a szilánkokat és pótolták a törött plexitáblát. Mindez ráadásul a meccs végén történt, 39 másodperc volt csak vissza, a csere idejére azonban az öltözőbe rendelték a csapatokat. Aki megvárta a folytatást, jól járt, maradt még izgalom ugyanis: a miskolciaknak volt még egy hatalmas helyzetük, de MAC végül kihúzta 3-2-vel a végső dudaszóig.

Győzelme ellenére a MAC a tizenegyedik a 13 csapatos bajnokságban, míg a DVTK a hetedik helyen áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik