Foci

Jön a borsodi rangadó, járvány egy pesti csapatnál

Véber György (véber györgy, )
Véber György (véber györgy, )

Szomszédvárak csatáját rendezik a labdarúgó NB I.-ben: a DVTK az újonc Mezőkövesdet fogadja. Az MTK-t idő közben sérülések és mumpszjárvány sújtja.

Győrben indul útjára a labda szombaton az OTP Bank Ligában, a címvédő a Lombard Pápát fogadja a bajnokság egyharmadánál.

„A magyar NB I bebizonyította már, hogy nincsen papírforma, hiszen vannak olyan eredmények, amik alapján elmondhatjuk, hogy kiegyenlítetté vált a mezőnyt. Ez jó a magyar labdarúgásnak, hiszen senki nem mehet senki ellen biztosra. Hazai pályán mindenképpen meg szeretnénk szerezni a három pontot, és meg is kell, annak ellenére, hogy hetek óta vannak gondjaink” – mondta Pintér Attila az eto.hu-nak a találkozót megelőzően. A győriek továbbra sem számíthatnak a sérült Rudolf Gergelyre.

A vendégeknél sem bevethető egy támadó, méghozzá a veterán Kenesei Krisztián, aki combizom-sérülés miatt kénytelen kihagyni a bajnokit. Pedig Kenőnek ez lett volna a 400. élvonalbeli meccse.

„A Győr nyilvánvalóan vissza szeretne zárkózni az élbolyba, hiszen játékosállománya alapján oda is tartozik. Mi azonban szeretnénk pontot vagy pontokat szerezni az ETO Parkban is, amely nem lehetetlen, hiszen a hazai élvonalban bármelyik csapat bárki ellen képes jó eredményt elérni. Biztos nagyon nehéz és kiélezett összecsapás lesz, jó lenne kapott gól nélkül teljesítenünk a találkozót, és akkor már a pontszerzésünk sikerült” – idézi a lombardfcpapa.hu Keneseit.


Véber György és a Mezőkövesd meglepetésre készül
Fotó: MTI

16 órától rendezik a borsodi rangadót, amikor is a Mezőkövesd fennállása során először utazik élvonalbeli mérkőzésre a Diósgyőrhöz. A hazaiak várják jobb formába na meccset, nem elég, hogy meccsek óta nem kap gólt a csapat, de elöl a támadók kettesével rúgdossák a gólokat – nem meglepő, hogy ötször nyert zsinórban a DVTK.

„Jó állapotban van a csapat, jönnek az eredmények is, úgy készültünk a mérkőzésre, hogy folytatni fogjuk a veretlenségi és győzelmi sorozatunkat is. Egy nagyon kellemetlen csapat látogat Diósgyőrbe, amely idegenben sokkal jobb eredményeket ér el, mint otthon. Biztos vagyok benne, hogy felszívják magukat, de nekünk tudni kell válaszolni erre. Elemeztük a Mezőkövesd játékát videóról és többször láttuk őket személyesen is. Komoly ellenfél, de nekünk bizonyítanunk kell szombaton, hogy az eddigi eredmények nem véletlenül születtek. Jobb csapat vagyunk, de ezt nem elég mondani, be is kell bizonyítani a pályán” – mondta Szivics Tomiszláv a dvtk.eu-nak és hozzátette, manapság nemhogy a kezdőbe, de keretbe is nehéz bekerülni Miskolcon.

Véber György amondó, meglepetést fog okozni az NB I. újonca:

„Azzal tisztában vagyunk, hogy a Diósgyőr folytatni akarja győzelmi szériáját, de mi erre elméletben, fizikailag és taktikailag is felkészültünk. Semmiképpen nem szabad korán hátrányba kerülnünk, s ha ez az elképzelésünk megvalósul, akkor az idő múlásával egyre nőnek majd az esélyeink. Meglepetést ígérek, ugyanis biztos vagyok benne, hogy a félelem nélküli, alázatos, fegyelmezett és elszánt játékunk meghozza majd az eredményét. Agresszív védekezést, a középpályán pontos passzokat, az előrejátékban pedig gyorsaságot és maximális higgadtságot kérek a fiúktól. A DVTK-t jól ismerjük, miként a játékosok is tisztában vannak egymás erényeivel, ennek következtében várhatóan küzdelmes, változatos és élvezetes lesz a meccs. A sok néző nyilván minket is feldob, miként az is, hogy erre a derbire a megyén túl az egész országban figyelnek majd.” (boon.hu)

Ezzel egyidőben a Ferencvárost a múlt héten nagy meglepetésre legyőző Puskás Akadémia Pécsre látogat. A felcsúti együttes egy újabb bravúrral akár fel is jöhet aktuális ellenfele nyakára.

„Fegyelmezett futballt, eredményes támadójátékot, hiszen a pont, pontok eléréséhez gólt, gólokat kell szereznünk. Nehéz mérkőzés vár ránk, jó csapat az ellenfél, nem lesz könnyű” – válaszolta Benczés Miklós a pfla.hu azon kérdésére, mit vár a csapatától a Mecsekalján.

Az MTK a kellemetlen ellenfélnek számító Kecskeméttel néz majd farkasszemet, ráadásul az sem könnyíti meg Garami József munkáját, hogy rengeteg a sérült a fővárosiaknál: Kanta József nem tudja vállalni a játékot, három támadót pedig mumpszgyanúval kezelnek.

„A helyzet egyszerűen katasztrofális. Két támadónk már egyébként is sérült, az egyébként remek formában lévő Kantára sem számíthatok, Frank Richárd, Ladányi Tibor és Vass Patrik pedig úgy néz ki, mumpszos, kisebb járvány ütötte fel a fejét az öltözőben. Ez a betegség ráadásul nem pár napos, utána még az erőállapot visszanyerése is időt vesz igénybe, úgyhogy nagyon nehéz a dolgunk. Ráadásul tudjuk, hogy nagyon fontos meccs vár ránk, hiszen eredményesség szempontjából az elmúlt időszakban elmaradtunk a várakozásoktól” – mondta Garami József az mtkhungaria.hu-nak.

A játéknapot egy zöld-fehér rangadó zár: a Haladás a sereghajtó Kaposvárt látja vendégül.

„Meccseiket nézve elmondható, hogy jó teljesítményt nyújtottak, ám valamiért nem voltak eredményesek. A múltban mindig szoros, jó mérkőzéseket játszottunk a Kaposvárral. amely harcos csapat, és előrejátékban gyors, veszélyes” – tekintett a mérkőzés elé Artner Tamás a haladas.hu-n.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy milyen helyzetben vagyunk, de nem adjuk fel, és tudjuk, hogy három pontot kell szereznünk, hogy egyáltalán elindulhassunk felfelé majd a tabellán. A sérülésemből felépültem, ha a mester számít rám, ott leszek a pályán” – mondta a vendégoldalról Kovács Olivér, aki az előző meccset kihagyta sérülés miatt.

A szombati magyar focimenü

Győri ETO FC-Lombard Pápa Termál FC 14.00, v: Becséri
PMFC-Matias – Puskás Akadémia 16.00, v: Erdös
Diósgyőri VTK – Mezőkövesd-Zsóry FC 16.00, v: Bognár
MTK Budapest – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 18.00, v: Szabó Zs.
Szombathelyi Haladás-Kaposvári Rákóczi 20.00, v: Németh Á.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik