Foci

Megnyert meccset bukott el a Loki

lombard pápa (lombard pápa, )
lombard pápa (lombard pápa, )

A Debrecen megnyerhette volna a Pápa elleni találkozót, ám a vendégek kétgólos hátrányból tudtak egyenlíteni.

A kezdés jól sikerült a piros-fehérek számára, de ez el is várható egy olyan együttestől, amely bajnoki álmokat szövöget. A Loki ugyanis már a 3. percben vezetést szerzett, igaz Struhár lábáról pattant a hálóba a labda egy beadás után. A folytatásban viszont felborult a pálya, a Pápán egyáltalán nem látszott, hogy gólhátrányban van, a DVSC pedig teljesen beszorult kapuja elé.

A vendégek viszont hiába birtokolták többet a labdát és alakítottak ki helyzeteket, egyenlíteni nem tudtak, a Debrecen viszont tovább növelte a különbséget a fordulás után: előbb Kulcsár hibázott ajtó-ablak helyzetben, 16 másodperccel a második félidő kezdése után, majd a 62. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak. Ezt Sidibe értékesítette (2-0).


Már zsebben volt a három pont
Fotó: MTI

A Pápa nem tudott javítani játékán, a Debrecen pedig egyre jobban felőrölte ellenfelét, de Kenesei mégis szépített a 87. percben. Egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd kiszorított helyzetben, az ötösön belülről vette be Novakovic kapuját (2-1).

Az utolsó utáni percben jött a hidegzuhany, Sekour kapott ugyanis kitűnő labdát, de hosszan tolta el a játékszert Novakovic mellett. Kisodródva viszont középre passzolt Quinteirónak, aki lekészítette lövésre a labdát Orosznak, így lett kihagyhatatlan a ziccer.

A 2-2-es döntetlennel a Loki feljött ugyan a második helyre a tabellán, de a Diósgyőr visszaveheti helyét, a Pápa pedig már a 9.

Eredmény – OTP Bank Liga, 12. forduló

Debreceni VSC – Lombard Pápa 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Struhar (6. – öngól), Sidibe (63. – 11-esből) illetve Kenesei (88.), Orosz (93.)

DVSC: Novakovic – Lázár, Trninic, Mészáros, Korhut – Szakály, Zsidai, Vadnai (Dombi, 57.), Bouadla – Kulcsár (Seydi, 67.), Sidibe (Volas, 82.) Vezetőedző: Kondás Elemér.

Pápa: Szűcs L. – Nagy S. (Kenesei, 65.), Supic, Struhár, Présinger – Maksimovic, Tajthy – Quintero, Sekour, Németh M. (Király B., 79.) – Arsic (Orosz, 75.) Vezetőedző: Tóth Bálint.

Sárga lap: Szakály (19.), Trninic (58.), Seydi (87.) illetve Supic (74.), Sekour (86.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik