Sport

Van mire önbizalmunk legyen!

A szokatlan időpontban, január közepén kezdődő vízilabda-Európa-bajnokságra a péntektől kezdődő Volvo Kupa után hirdet csapatot Kemény Dénes.

Szerda délelőtt a Komjádi Uszodában bemutató edzést tartott a vízilabda-válogatott. Nem véletlenül, ugyanis péntektől az olasz, a német és a kanadai válogatott részvételével Székesfehérvárom rendezik a hagyományos, immár VI. Volvo Kupát – immár hatodszor.

Az edzést követő sajtótájékoztatón Kemény Dénes szövetségi kapitány elsősorban szakmázott. „A Volvo Kupa után nem sokkal már utazunk is az Európa-bajnokságra, így a hétvégi tornát követően jelölöm ki a 13-as keretet. Kopogtatnak a játékosok… Akadnak olyanok, akik még egyáltalán nem, vagy csak egyszer-kétszer voltak kerettagok. Nem leszek egyszerű helyzetben. Ilyenkor mindig feszültebb vagyok, de természetesen e nélkül nem lehet eredményt elérni. Nyilván ez is hullámzó, egy-egy jobb edzést követően jobb a kedvem, összességében a játék minősége nagyban befolyásolja a kedélyállapotomat. Minden esetre Székesfehérvárra is győzni megyünk és szeretnénk kiszolgálni a közönségünket.”

Miért éppen Székesfehérvár?

„Hat éve azzal a céllal vágtunk neki a vízilabda szövetséggel közösen a munkához, hogy felpezsdítsük a vidéki póló életet. Miskolcon ma már három gyermekcsapat működik, Debrecenben OB1-es csapat van – talán ezeket az apró sikereket lehet egy picit a Volvo számlájára is írni. Székesfehérváron adott minden feltétel, és örülünk, hogy egy újabb nagyvárosba tudjuk elvinni a magyar sport példaképeit” – adott választ a kérdésre a szövetség szerdai sajtótájékoztatóján Bodrogai Gábor a Volvo ügyvezető igazgatója.

Kemény Dénes is kitért a helyszínválasztásra: „Nehéz a választás. Például hiába van Szegeden, vagy Szolnokon tradicionálisan OB1-es csapat és sportágszeretet, csöpögős sátortetős uszodában mégsem lehet egy ilyen tornát megrendezni. Megjegyzem, szégyen, hogy ekkora városokban nincs egy normális fedett uszoda…”

A hétvégiVolvo Kupa azért is más a többitől, mert aktuális világbajnok a kupa történetében még nem volt vendég. Az olasz csapat 2010-ben második lett az Európa-bajnokságon, míg Sanghajban világbajnoki címet ünnepelhettek. Minden bizonnyal a január 16-31. között esedékes Eindhoveni Európa-bajnokságon is komoly ellenfelek lesznek.


„Az olasz csapatnak láthatóan megnőtt az önbizalma. Ezt tapasztalni lehetett a közös edzéseken. Ők annyiban különböznek a többi csapattól, hogy nem hullámzik a teljesítményük. Amit aktuálisan tudnak, azt mindig beviszik a medencébe. A világbajnoki címük óta ez különösen igaz. Egyel több konkurensünk lesz nyáron. Persze önbizalom terén mi sem állunk gyengén. A kerettagoknak elég csak elővenni az útlevelet, belenézni, rákeresni a benne található névre a neten és máris kiderül, van mire önbizalmunk legyen!”



A sport24.hu azon kérdésére, hogy ki a többi konkurens, Kemény Dénes mosolygós választ adott:

„ Csak a szokásosak… Ők is olvassák a magyar lapokat, nem akarom éppen én növelni az ellenfelek önbizalmát…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik