Sport

A Bikák nyerték a csúcsrangadót

A Chicago Bulls a hosszabbításban győzte le a Miami Heat együttesét az NBA legutóbbi játéknapján.

A Keleti főcsoport két éllovasa csapott össze péntek hajnalban: előbb a Heat húzott el a Bikáktól, majd fordítva, a Chicago az egyenlítés után kezdett el meglépni. A folyamatos izgalmakat tartogató meccs a féliőben 41-36-ra állt, ekkor még a Miami javára. A haziaknak a negyedik játékrész közepére sikerült újból egyenlíteni, de ekkor már fej fej mellett haladt a két gárda, egészen a rendes játékidő végéig.

A ráadást fejben jobban bírta a Bulls, a Miami pedig a helyzetek értékesítésével küzködött: mindössze két pontot szerzett a tavalyi döntős, azokat is büntetőből, így a Chicago 96-86-ra megnyerte a mérkőzést. A Bikák legjobb dobója Carlos Boozer volt a maga 19 pontjával és 11 lepattanójával, míg a másik oldalon hiába dobott a Bosh, Wade, James trió 71 pontot, a többiek csak 15-ig jutottak. A Bulls nyolc nap alatt legyőzte a két legnagyobb főcsoport riválisát, a Miamit és a Bostont.

A bajnok Dallas Mavericks idegenben nyert a Golden State Warriors ellen, míg a San Antonio Spurs két vereség után tudott ismét győzedelmeskedni.

 

Eredmény – NBA, alapszakasz
Charlotte Bobcats-Detroit Pistons 85-109
Chicago Bulls-Miami Heat 96-86 /hosszabbítás után/
Minnesota Timberwolves-Los Angeles Clippers 82-95
San Antonio Spurs-Memphis Grizzlies 107-97
Golden State Warriors-Dallas Mavericks 103-112

Ajánlott videó

Olvasói sztorik