Szórakozás

Kiszel Tündének az elégetett hajszálaiból jósoltak 2020-ra

Most mind tegyük a monitorra a kezünket.

A Fókusz stábja elkísérte Kiszel Tündét a mágus Frabatóhoz, aki jóslatokba bocsátkozott azt illetően, milyen lesz a naptárdíva 2020-as éve. Először cigánykártyából jósolt neki, és kiderült, hogy Kiszelnek van egy titkos rajongója, aki a viszonzatlan imádat miatt veszélyes lehet a jövőben.

Frabato azt is felfedte:

  • váratlan pénzsiker áll majd a Kiszel-házhoz,
  • a 2020-as év anyagilag kétszer-háromszor jobb lesz számára, mint az előző.

Ekkor váratlan fordulat történt, a mágus ugyanis előkapott egy kristálygömböt a következő jóslathoz: szükség volt néhány Kiszel Tünde-hajszálra, amit el kellett égetni, és miután azokat a gömb tetejére helyezték, figyelni kellett, merre hullanak le. Ha a háromféle sárkánnyal díszített tárgy bizonyos oldalai felé hullanak, az más és más jóslatokat jelent.

Ennek örömére az égett hajszálak a kristálygömb tetején maradtak,

Frabatónak erre is volt válasza:

Ez annyit jelent, hogy ha középen megáll, hogy a három dolog összességében mozgatja az életedet. Nem kell külön a pénzre, a szerelemre vagy a férfira koncentrálni, a három olyan körforgást fog okozni az életedben, hogy ha középen tudsz maradni és külön-külön figyelsz ezekre a dolgokra, akkor leszel szerencsés ebben az évben.

Még az is kiderült, lányának, Hunyadi Donatellának az életébe belép egy fiú, aki lehet, másfajta útra tereli majd Kiszel lányát, ám a celeb ez ellen nem tud mit tenni.

Kiemelt kép: RTL Klub 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik