Nagyvilág

Megtalálták a kislányt, akit egy pedofil rabolt el Szerbiában

A szerb rendőrség épségben megtalálta vasárnap azt a 12 éves kislányt, akit tíz nappal ezelőtt rabolt el egy pedofíliáért elítélt férfi – jelentették belgrádi hírportálok hivatalos forrásokra hivatkozva.

A kislány jól van, de a nisi központi kórház gyermeksebészeti osztályára szállították, hogy alapos vizsgálatnak vessék alá.

Nebojsa Stefanovic belügyminiszter azt mondta, hogy a kislányt egy Nis melletti falunál találták meg, de az emberrabló még szökésben van, a rendőrség nagy erőkkel keresi a dél-szerbiai Nis környékén.

A kislányt tíz nappal ezelőtt tűnt el, és mint kiderült, egy Ninoslav Jovanovic nevű férfi rabolta el, aki 12 évet töltött börtönben egy kislány megerőszakolása, illetve egy másik gyereken elkövetett nemierőszak-kísérlet miatt. A férfi tavaly szabadult, de ismét börtönbe került öt hónapra, mert a közösségi médiában zaklatott egy nőt.

Az elmúlt napokban több száz rendőr és önkéntes vett részt a bűnöző utáni hajtóvadászatban, keresőkutyákat és rendőrségi helikoptereket is bevetettek.

Meg nem erősített hírek szerint egy használaton kívüli házban – feltehetően nyaralóban – találta meg a kislányt az ingatlan tulajdonosa. Az épületben volt az emberrabló is, de kiugrott az ablakon, és kereket oldott.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik