Pedig a 69 éves, Malawiban élő Wines March vaksága komoly érvágás volt a családjának. Nem csak azért, mert a férfi onnantól kezdve állandó segítségre szorult, hanem azért is, mert a családi gazdaságból hiányzott a munkája. March ugyanis még jóval azután is besegített a ház körüli teendőkbe és járt a földekre vetni-aratni, mikor látása romlani kezdett.
Képek forrása: Sightsavers / Rachel Palmer
„Az utóbbi két évben, azután, hogy teljesen megvakult, már nem engedhettük őt a földekre” – mondta March felesége, Namaleta, majd hozzáteszi, férje többször is súlyosan megsértette magát abban az időben. „Végül nem maradt más választásunk, mint hogy ágyhoz kötöttük őt, még a mosdóba is csak segítséggel mehetett.”
Pedig a 69 éves vakságán már egy alig hat perces, 30 fontba kerülő műtét is segíthetett volna. Csakhogy Malawiban komoly probléma az orvoshiány. „Azt tapasztaljuk, hogy a betegek nem, vagy csak nagyon ritkán jutnak el orvoshoz. Mivel a több mint 10 millió emberre csupán 8 képzett orvos jut, inkább beletörődnek a sorsukba, mert úgy vannak vele, úgy sem találnak megfelelő segítséget.”
Marchot egy Sightsaver nevű jótékonysági szervezet műttette meg, akiknek célja, hogy segíthessen a hozzá hasonlókon. Miután elvégezték az operációt, és levették a kötést, a 69 éves férfi életében először megpillanthatta 18 hónapos unokáját is. „Ahh, szóval így nézel ki” – mondta a kisfiúnak széles mosollyal, majd átölelte feleségét is, akinek arcát több mint 12 éve nem látta élesen.