Foci

A Honvéd két évre kitiltotta egy szurkolóját

Budapest Honvéd (budapest honvéd, )
Budapest Honvéd (budapest honvéd, )

A piros-fekete klub úgy döntött, hogy az egyik szurkolóját két évre kitiltja a csapat mérkőzéseiről úgy, hogy a Honvédot még idegenben sem kísérheti el.

A fővárosi klub november elsejei dátummal határozott így, mivel a szimpatizáns viselkedésével “szégyent hozott a Budapest Honvédra és a kispesti szurkolókra”.

A Budapest Honvéd közleményét változtatás nélkül közöljük.

A kispestiek honlapján olvasható közlemény:

A Budapest Honvéd FC november 1-i hatállyal egy személyt, aki a múlt heti Kemecse SE – Budapest Honvéd FC Magyar Kupa mérkőzés után viselkedésével szégyent hozott a Budapest Honvédra és a kispesti szurkolókra, két évre kitiltotta a Bozsik Stadionból és a Budapest Honvéd idegenbeli mérkőzéseiről is. Miután a Magyar Labdarúgó Szövetség jelenleg is dolgozik azon a metóduson, amely lehetővé teszi, hogy a vendégcsapat kontrollálni tudja a jegyárusítást a vendégszektorba az idegenbeli mérkőzéseken, így a fent említett kitiltás a Honvéd idegenbeli mérőzéseire is vonatkozik. Az új jegyértékesítő rendszerről valószínűleg még ezen a héten értesíteni fogjuk szurkolóinkat.

A kitiltott személyt a kitiltásról értesítettük, és már a Budapest Honvéd FC – Győri ETO mérkőzést sem tekinthette meg. Klubunk vezetősége, játékosai, és edzői őszintén remélik, hogy szurkolóink megértik bizonyos elemi viselkedési szabályok betartásának szükségességét nem csak a Bozsik Stadionban, de idegenbeli mérkőzéseken is. Továbbra is számítunk szurkolóink támogatására, amely oly sokat jelent csapatunknak és klubunknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik