Élet-Stílus

Pokrivtsák Mónika életjelet adott és elmondta, teljesült a gyerekkori álma

Már nem pont úgy néz ki, ahogy emlékszünk rá.

Az RTL Klub egykori műsorvezetője már 10 éve Amerikában él, de a csatorna most felkutatta, hogy megkérdezzék mi újság vele. Pokrivtsák Mónika elmondta, hogy két gyerekkori álmából kettőt teljesített, ugyanis március óta légiutas-kísérőként dolgozik.

Most jelenleg egy amerikai légitársaságnál dolgozom, légiutas-kísérő vagyok. Ez egy gyerekkori álmom volt. Két gyerekkori álmom volt, műsorvezető szerettem volna lenni, illetve a másik, hogy légiutas-kísérő szerettem volna lenni. Március óta pedig légiutas-kísérőként dolgozom. A fő ok az az volt, hogy haza tudjak menni, meglátogatni a családomat. Nekem ez igazából nem munka, mint ahogyan a tévé sem volt munka. Nekem mindkettő hobbi

– mondta Pokrivtsák, aki egyébként már nem ezt a nevet használja, hanem a férje nevét. De a hangja alapján még így is gyakran felismerik. Most pedig, hogy teljesült a vágya már nincsenek is tervei a jövőben.

Igazából nem vagyok egy tervezős típus. Ami a tervben mindig szerepel, hogy élőben lássam a szeretteimet. Ez a terv. Azon kívül igazából terv nincsen, csak boldognak maradni és boldognak lenni.

Kiemelt kép: rtl.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik