Egy 88 éves nő, Violet Londonból New Yorkba tartott a Virgin Atlantic járatával. Még a repülőtéren ismerkedett meg Jackkel, aki családjával szintén ezzel a géppel utazott. A nagy különbség kettejük útja között az volt, hogy míg az idős nőnek a gép hátuljában, a vécé mellé szólt a jegye, addig a férfié és családjáé az első osztályra.
„Nem fontoskodott, nem hívta fel magára a figyelmet, csak a szíve jóságából tette, senki sem kérte erre” – nyilatkozta az a légiutas-kísérő, Leah Amy, aki a történetről két képet is posztolt Facebook-oldalára. És a történet nem kamu, mert a Virgin – noha részleteket nem árulhatott el személyiségi jogokra hivatkozva – a történet valódiságát megerősítette.
Of the hundreds of flights I’ve operated, I’ve had the pleasure of looking after footballers, supermodels and some…
Közzétette: Leah Amy – 2019. december 10., kedd
Violet álma mindig is az volt, hogy elől üljön, és Jack ezt megvalósította. Látnotok kellett volna az arcát, mikor a vacsora után ágyba dugtam. Azt mondta, a lánya nem fog neki hinni, és egy »szelfit« akart, hogy be tudja majd bizonyítani, de nincs telefonja, sem email-címe
– írta a stewardess, aki azt is hozzátette, hogy holnap elküldi a képeket a nőnek postán.