Belföld

Átverte a Belügyminisztérium a tűzoltókat

Többször is béremeléssel hitegette a tűzoltókat a belügyi tárca, de az ígéretekből úgy tűnik még 2020-ban sem lesz semmi.

Végighazudták nekünk az évet!

– írta a honlapján a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete. A Vidó Attila alelnök által jegyzett beszámoló szerint Zsinka András helyettes államtitkár már tavaly novemberben azt pedzegette a Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) ülésén, hogy hamarosan olyan bejelentést tesz a minisztérium, ami nagyon pozitív változást hoz majd a szférában.

A tűzoltók szerint egyértelmű, hogy Zsinka a béremelésekre célzott, hiszen a tűzoltók hosszú ideje igyekeznek megértetni a BM-mel, hogy a mentésekben, káreseteknél dolgozók a garantált bérminimum környékén, vagy annál is rosszabbul keresnek. A független szakszervezet szerint egy kezdő vonulós tűzoltó bruttó bére 180 ezer forint. A gyenge elismertség miatt nagymértékű az elvándorlás és a létszámhiány, de ezzel összefüggésben a túlterheltség is emelkedik – állítja a szakszervezet hozzátéve, hogy a hivatásuk elvesztette versenyképességét és a vonzerejét.

Tavasszal, a BÉT következő ülésén Zsinka aztán ismét türelmet kért, valamint azt, hogy az érdekképviseleteket nyugtassák meg az állományt. A rákövetkező májusi ülés azonban félbeszakadt, mert az érdekképviseletek nem bírták türelemmel, és kivonultak az egyeztetésről. A tárgyalás megszakítása után a munkavállalói oldal, összesen tizenegy szervezet (a BRDSZ, az FRSZ, az RSZV, az FBVSZOSZ, a BVDOSZ, a HTFSZ, az FTSZ, az RKDSZ, a TMRSZ, a PVDÉSZ, valamint a VPDSZ) közleményt adott ki, amelyben leírták, hogy a Belügyminisztérium vezetése nem tett semmilyen érdemi javaslatot 2019-re a munkavállalók anyagi és szociális helyzetének javítása, valamint a fluktuáció megakadályozása érdekében.

Pintér Sándor belügyminiszter erre is reagálva idén júniusban bejelentette, hogy 2020 januárjában fizetésemelés lesz a rendvédelmi ágazatban. Pintér az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában tartott éves miniszteri meghallgatásán nagyon pozitív képet festett a irányítása alatt működő szervek általános helyzetéről.

A határozott ígéret ellenére a minisztérium a következő hónapokban az egyeztető tanácsot sem hívta össze.

A tűzoltó-szakszervezet most azt közölte: hogy megjelent a BM 2020-as első félévi jogalkotási munkaterve, de szó sincs benne az illetményemelés bármilyen formájáról. A szakszervezet közleménye szerint ez összevág a korábbi belső információjukkal, hogy NEM lesz béremelés 2020-ban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik